• 7 °C, változóan felhős

Brüsszelben méltatják a görög elkötelezettséget

WL, 2012. augusztus 2., csütörtök 14:51, frissítve: csütörtök 14:51
Üdvözölte az Európai Bizottság csütörtökön, hogy a görög kormány tanúbizonyságot tett a reformok iránti elkötelezettsége mellett.

Csökkenő pénzforrásaira való tekintettel további egy hónapos futamidejű államkötvények kibocsátását fontolgatja Görögország augusztusban. A pénzügyminiszter-helyettes, Krisztosz Sztaikurasz kedden fújt riadót, és közölte, hogy csaknem nullára estek vissza a görög készpénztartalékok. Heteken belül fontos állami feladatok ellátása kerülhet veszélybe, a rendőrség és egyéb közhivatalnokok kifizetése.

„A szerkezeti reformok fejlesztési minisztérium által ma bejelentett tíz prioritása világos jele annak, hogy a görög kormány elkötelezett az ország számára oly szükséges reformok végrehajtása mellett” – áll az európai uniós végrehajtó testületének Brüsszelben kiadott közleményében.

A bizottság leszögezte, hogy e politika folytatása fontos hozzájárulás azokhoz a szélesebb körű reformokhoz, amelyeket Athén a nemzetközi partnerekkel kötött megállapodásban vállalt, és amelyek szükségesek a gazdasági növekedés és foglalkoztatás javításához. A testület értésre adta: azt várja, hogy Görögország teljes egészében, az uniós szabályok tiszteletben tartásával kivitelezi reformvállalásait. Ehhez az uniós testület munkacsoportja kész további támogatást nyújtani – tette hozzá a közlemény.

Schäuble jóval kritikusabb

Korábban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a Welt am Sonntag című lapban kifejtette, hogy a jelenlegi mentőcsomag is „igen készségesnek” tekinthető, miközben Görögország késlekedik a reformokkal. „Nem látom, hogy lenne még mozgástér további engedményekhez” – mondta az interjúban a pénzügyminiszter. Schäuble hozzátette: „a probléma nem az, hogy Görögország hibákat követett el a reformprogramban, hanem az, hogy hiányosságok vannak annak végrehajtásában”.

Megállapodás – nagy vonalakban

A görög koalíció vezetői szerdán nagy vonalakban megállapodtak arról a 11,5 milliárd eurós takarékossági intézkedéscsomagról, amelyről a nemzetközi pénzügyi mentőcsomagot kísérő megállapodás is rendelkezik. Ennek hiányában kérdésessé vált volna a 130 milliárd eurós hitelkeret újabb részletének folyósítása, pedig a kormánynak még ebben a hónapban több milliárd eurós kötvénykötelezettségnek kell eleget tennie. Az intézkedések részleteit még ki kell dolgozni. Annyit már lehet tudni, hogy 6 milliárd eurós nagyságrendben csökkentik a közalkalmazottak bérét, a nyugdíjakat és a különböző állami juttatásokat. Janisz Szturnarasz pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy a csomag részleteit augusztus végén teszik közzé.

Mint ismert, a görög törvényhozás márciusban jóváhagyta az újabb hitelmegállapodást az EU-val és az IMF-fel, amely további, csaknem 130 milliárd eurós támogatási csomagot biztosított a válság sújtotta országnak. Athén egy sor fájdalmas gazdasági korrekció, valamint adósságcsere révén biztosította az IMF–EU-csomag hozzáférését. Görögország két év haladékot kért pénzügyeinek rendbetételére, de elkötelezett a mentőcsomag fejében kitűzött gazdasági célok teljesítése mellett. Arra az esetre pedig, ha a görögök repülnének az unió kötelékéből, már készülnek a jóslatok és a különböző forgatókönyvek. A németek azért izgulhatnak, nehogy ki kelljen húzniuk 83 milliárd eurót az adófizetőik zsebéből. Ennyibe kerülne ugyanis az esetleges görög krach.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 16:39
  2. 16:30
  3. 16:26
  4. 16:21
  5. 16:09
  6. 16:00
  7. 15:55
  8. 15:50
  9. 15:46
  10. 15:45
  11. 15:35
  12. 15:33
  13. 15:22
  14. 15:16
  15. 15:10
  16. 15:02
  17. 15:00
  18. 14:56
  19. 14:52
  20. 14:41
  21. 14:33
  22. 14:27
  23. 14:24
  24. 14:20
  25. 14:18
  26. 14:15
  27. 14:09
  28. 14:07
  29. 14:05
  30. 14:00
  31. 13:57
  32. 13:45
  33. 13:41
  34. 13:25
  35. 13:16
  36. 13:00
  37. 13:00
  38. 12:39
  39. 12:34
  40. 12:30
  41. 12:27
  42. 12:17
  43. 12:10
  44. 12:00
  45. 11:57
  46. 11:50
  47. 11:46
  48. 11:44
  49. 11:42
  50. 11:40
hirdetés