Vadász János elmondta: pénteken még a csütörtökihez hasonlóan napos, nyáriasan meleg idő lesz, a hőmérséklet 27-30 Celsius-fokig emelkedhet. Csapadék nem várható és a szél mérsékelt marad, csak néhol fordulhatnak elő erősebb széllökések. Néhol megjelenhetnek fátyolfelhők az égen, de a zavartalan napsütésben a déli órákban erős lehet az UV-B sugárzás, a napon akár 20 perc alatt is le lehet égni.

A hidegfront várhatóan szombat délután éri el az országot. Az országban bárhol előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar is. Vasárnap inkább a déli, délnyugati területeken lehet elszórtan csapadékra számítani. Ezzel együtt szombatról vasárnapra több mint 10 fokot hűl a levegő. Míg szombaton 25-30, vasárnap már csak 13-18 fokig emelkedhet a hőmérséklet – hangsúlyozta a meteorológus. Bár a hétvégén érkeznek a fagyosszentek (szombaton van Pongrác, vasárnap Szervác, jövő hétfőn Bonifác napja), fagyra a hajnali órákban sem kell számítani – tette hozzá.

A front átvonulása után a jövő hét elején már egyre kevesebb helyen eshet az eső, de a hőmérséklet csak lassan emelkedik majd. A hét közepén is csak 17 és 22 fok közötti maximumok várhatók – mondta Vadász János.