A megye kistérségeiben összesen 18 842 fő álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ, közülük 1592 volt pályakezdő fiatal.

A közlemény szerint az idegenforgalmi holtszezon, illetve a február hónapban befejeződő téli közfoglalkoztatás ellenére az állástalanok 2012. második havi záró létszáma alacsonyabb a januárinál, és lényegesen kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A hónap folyamán elsősorban az országos közfoglalkoztatási programok, az önkormányzati hosszabb idejű közfoglalkoztatások, valamint a hátrányos helyzetű kistérségekben (Sümeg, Devecser) induló Start munkaprogramok keretében megvalósuló foglalkoztatási lehetőségek ellensúlyozták a holtidény kedvezőtlen hatásait a munkaügyi központ értékelése szerint.

Megállapították: az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők 111 fővel többen, a munkaviszonyukat vesztett állástalanok viszont 3416-tal kevesebben voltak; éves összehasonlításban – Nyugat-Dunántúl három megyéje mellett – Veszprém megyében csökkent 10 százaléknál nagyobb mértékben a nyilvántartott álláskeresők száma.

A munkaügyi központ közlése szerint idén februárban 1777 új álláshelyet jelentettek be a munkaadók a megye foglalkoztatási körzeteiben; a bejelentett új álláshelyek közül 456 főnek támogatás nélküli, 1321-nek pedig támogatott álláshelyet kínáltak a munkáltatók. A kirendeltségeken februárban megjelenő kereslet 74 százaléka közfoglalkoztatási munkalehetőség volt.

Február végén a megye gazdaságilag aktív népességének 11,5 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. A regisztrált álláskeresők gazdaságilag aktív népesség százalékában mért aránya alapján a megye munkaerő-piaci pozíciója nem változott, a főváros és a többi megye mutatóinak növekvő számsorában továbbra is a hatodik helyen áll – áll a központ közleményében.

Az év második hónapjában a gazdaságilag aktív népesség a megye valamennyi foglalkoztatási körzetében kisebb arányban volt állás nélkül, mint egy évvel ezelőtt.