A teljes forgalom decemberben kilencezer lakás adásvétele volt, a januári adásvétel ennél valamennyivel magasabb lesz – mondta Rutai Gábor elemzési vezető az MTI-nek. Ezen belül a befektetési célú vásárlás decemberben 24, januárban pedig 31 százalék.

A felmérésből kiderül: a befektetési célú vevők valamivel több, mint a fele budapesti lakást vásárolt. Az élen 13 százalékkal a VII. kerület állt, itt az átlagos lakásméret 49 négyzetméter, az ár pedig 12,1 millió forint volt. Második a XIV. kerület (Zugló), 12 százalékkal, 44 négyzetméterrel és 10,5 millió forintos vételárral. Az ötödik helyezett a IX. kerület (Ferencváros) részesedése a befektetési vásárlásból, 10 százalék, az alapterület 67 négyzetméter, az átlagos vételár pedig 21,8 millió forint.

A befektetési vásárlók egyharmada 30 és 40 év közötti, a nyugdíjba készülődő, illetve már nyugdíjas 60 éven felüliek viszont mindössze 11 százalékkal részesednek ebből a piacból.

A vásárlók 38 százaléka vállalkozó, 16 százaléka felső-, míg 14 százaléka középvezető. A második helyen álló beosztott státuszúak 17 százalékkal részesednek a piacból.

A legdrágább lakásokat – átlagosan 17,6 millió forintért – a felső vezetők vásárolták, őket követik a vállalkozók 12,4 millió forinttal.