Az összesen mintegy 50 milliárd forint értékű informatikai, hálózati, főként a tudományos munkát és kutatást támogató projekt azért Magyarországon valósul meg, mert a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja (MTA Wigner FK), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával sikeresen pályázott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nemzetközi tenderén.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter
Fotó: MTI

A kezdetben másodpercenként 100, majd később 400 gigabyte sávszélességű hálózati összeköttetést nyújtó központnak 2013. január 1-jén már működnie kell. A hálózat és a központ például 4 millió könyv tartalmát 25 perc alatt képes továbbítani, és már az induló 100 gigabyte-os sávszélesség is nagyobb, mint amennyi jelenleg a magyar internetforgalom lebonyolításához szükséges.

A projektindító eseményen a miniszter kifejtette, a világ most ránk figyel, mert itt valósulhat meg az a korszakalkotó beruházás, amely Európának a legnagyobb adatátviteli informatikai központja lesz. A központ révén 2013 elején Genf és Budapest között ultraszélessávú hálózati kapcsolat jön létre. A világszínvonalú adatközpont képes lesz csúcssebességgel továbbítani a CERN kutatóintézet részecskegyorsítójából nyert adatokat az új, kimagasló műszaki jellemzőkkel bíró budapesti géptermi komplexumba.

Korszakalkotó beruházás, Európa most ránk figyel
Korszakalkotó beruházás, Európa most ránk figyel

A miniszter megnyitó beszédében elmondta, az állami támogatást élvező pályázatot tavaly októberben nyújtották be a CERN-hez. Huszonnyolc ország tett ajánlatot. Magyarország a többi között Svédországot, Norvégiát és a Svájcot megelőzve nyert. Ez pedig a miniszter szerint önmagában is bizonyítja, hogy kimagasló volt a magyar pályázat. Németh Lászlóné elmondta, nem véletlen, hogy az egyedülálló csúcstechnológiát képviselő beruházás Magyarországon valósul meg, hiszen a magyarok híresek szellemi képességeikről, a kutatási eredményeikről és arról, hogy jól tudnak együttműködni másokkal.

A miniszter kifejtette, ez a beruházás is hozzájárul Magyarország nemzetközi tudományos hírnevének öregbítéséhez. Németh Lászlóné elmondta azt is, hogy akkor válik a tudás és a tudomány valódi kitörési ponttá, ha az állam is támogatja a vállalatok, tudományos műhelyek munkáját, a gazdasági, társadalmi üzleti szféra képviselőit.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta, nagy siker az ország, az akadémia és a Wigner kutatóközpont számára, hogy itt épül meg a világ egyik legnagyobb adatátviteli központja. Az épület és a gépészet 8,5 milliárd forintba kerül, míg például a számítógépekre és egyéb berendezésekre több mint 40 milliárd forintot költenek. A magyar állam 8,5 milliárd forinttal járul hozzá a projekt megvalósításához.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere az eseményen kifejtette, a projekt azt bizonyítja, hogy az állam és a magánszereplők képesek hasznosan együttműködni.

Az MTA Wigner FK a nemzetközi kutatások egyik kulcsszereplője, ahol például részecskefizikai, magfizikai kutatásokat folytatnak, illetve továbbfejlesztik az adatkezelést és az adatfeldolgozást, valamint az ezt segítő információtechnológiát.

Balról: Pokorni Zoltán polgármester, Vályi-Nagy Vilmos helyettes államtitkára, Pálinkás József MTA elnök és Lévai Péter, az MTA Wigner FK igazgatója
Balról: Pokorni Zoltán polgármester, Vályi-Nagy Vilmos helyettes államtitkára, Pálinkás József MTA-elnök és Lévai Péter, az MTA Wigner FK igazgatója
Fotó: MTI

A CERN az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, a Large Hadron Collider (LHC) és a World Wide Web (WWW vagy röviden web) születési helye. A francia–svájci határon helyezkedik el, Genftől kissé északra. Az alapító okiratot 1954. szeptember 29-én írták alá 12-en, jelenleg viszont már 20 tagországgal rendelkezik. Célja részecskegyorsítók biztosítása a nagyenergiájú fizika számára, nemzetközi együttműködések keretében számtalan kísérletet építettek fel itt. A fő telephelyen, Meyrinben van egy nagy számítástechnikai központ is, rendkívül hatékony adatfeldolgozó kapacitással – írja a Wikipedia.