Más londoni elemzői vélemények szerint az euróövezet esetleges felbomlása súlyos mértékben, akár 5 százalékkal is csökkentheti Közép- és Kelet-Európa GDP-értékét.

A globális szuverén adósi kilátásokról összeállított friss elemzésében a Fitch kiemeli, hogy Magyarország kivételével a közép- és kelet-európai országoknak sikerült elkerülniük az idei év eddigi szakaszában államadós-besorolásaik leminősítését. Az euróövezet helyzetének romlását tükrözi ugyanakkor, hogy a felzárkózó európai gazdaságok szuverén adósosztályzatainak kilátásait a Fitch a korábbi pozitívról az esetek zömében stabilra vette vissza.

A tágabb értelemben vett keleti felzárkózó térségben ma már csak Kazahsztán besorolására van érvényben felminősítést valószínűsítő pozitív kilátás, Magyarország (BB plusz) és Horvátország (BBB mínusz) államadós-osztályzatának kilátása pedig negatív a Fitch Ratings csütörtöki összegzése szerint.

Csökkenhet a növekedés üteme

A cég előrejelzése szerint az európai felzárkózó térség összesített átlagos gazdasági növekedése a tavalyi 4,7 százalék után az idén jelentősen lassul, és nem fogja meghaladni a 2,7 százalékot. A Fitch prognózisa szerint a térség gazdaságainak idei teljesítménye meredekebb ívben csökken, mint a felzárkózó Ázsiáé, Latin-Amerikáé, a Közel-Keleté vagy az afrikai gazdaságoké.

A Fitch a csütörtöki előrejelzésben nem adott országokra lebontott növekedési becsléseket. Egy másik nagy londoni ház azonban a héten – ugyancsak az euróövezeti válság átszűrődésének indokával – jelentősen rontotta a felzárkózó európai térség egyes országaira szóló növekedési prognózisát.

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlege új, 2013-ra összeállított euróövezeti és felzárkózó térségi prognózisában az általa eddig valószínűsített 1,1 százalékról 0,4 százalékra csökkentette az euróövezeti gazdaság átlagos jövő évi növekedési ütemére adott becslését a folytatódó adósságválság miatt. A ház változatlanul hagyta a 0,4 százalékos idei euróövezeti visszaesést jósló előrejelzését.

Jobb a helyzet, mint három éve

A cég – a Fitch csütörtöki elemzéséhez hasonlóan – ugyancsak megállapította, hogy a felzárkózó európai térség most jobb állapotban van, mint a 2009-es pénzügyi válság idején, a UBS elemzői szerint azonban ezekre a piacokra is változatlanul erőteljesen hat az euróövezet válsága.

A UBS londoni közgazdászai a múltbeli igen nagyfokú korreláció figyelembevételével kimutatták, hogy az euróövezeti GDP-növekedés minden 1 százalékpontnyi lassulása Magyarországon és Csehországban 1,2 százalékpontot, Lengyelország esetében 0,6 százalékpontot vesz el a növekedési ütemből. A cég szerint e korreláció a felzárkózó Európa kis, nyitott gazdaságaiban – köztük Csehországban és Magyarországon – ma is érvényesnek tekinthető.

Idén 0,9 százalékos csökkenés, jövőre 0,8 százalékos növekedés jöhet

A UBS elemzői új előrejelzésükben közölték: Magyarországon az általuk eddig várt 1,7 százalékos jövő évi GDP-növekedésnek most már csak kevesebb mint a felével, 0,8 százalékos növekedéssel számolnak, Csehországban pedig 2,0 százalékról 1,3 százalékra rontották 2013-ra szóló becslésüket. A ház az idén a magyar gazdaságban 0,9 százalékos, Csehország 0,2 százalékos visszaesést jósol.

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics csütörtökön összeállított helyzetértékelésében azt vizsgálta, hogy az euróövezet esetleges szétesése milyen növekedési hatást gyakorolna a közép- és kelet-európai térségre.

A Capital Economics borúlátóbb

A ház közgazdászai kimutatták, hogy a valutaunió „korlátozott mértékű” felbomlása is átlagosan 2-3 százalékkal csökkentené 2013 végéig a tágabb értelemben vett európai felzárkózó régió GDP-értékét. Ha azonban az euróövezet szabályozatlan körülmények közepette szétesik, az a cég szerint ugyanebben az időtávlatban átlagosan 4-5 százalékot is lefaraghat a közép- és kelet-európai országok hazai össztermékéből.

A Capital Economics londoni elemzőinek előrejelzése szerint az euróválságra legérzékenyebb térségi országok – köztük Magyarország, Csehország és Horvátország – egyébként is valószínűleg recesszióban töltik a következő 18 hónap legnagyobb részét. A cég jelenleg érvényes prognózisa Magyarországon és Horvátországban az idén egyaránt 1,5 százalékos, 2013-ban 0,5 százalékos GDP-visszaeséssel számol. A Capital Economics szerint a cseh gazdaság teljesítménye 2012-ben 0,8 százalékkal csökken, jövőre 0,5 százalékkal növekszik.