Dízelbotrány

Franciaországban is eljárás indult a Volkswagen ellen

MTI, 2016. március 8., kedd 19:52
Súlyos csalás gyanúja miatt eljárást indított a párizsi ügyészség a Volkswagen autógyár ellen február 19-én, amiért feltehetően a károsanyag-kibocsátási értékeket illetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral látta el a járműveit – közölték kedden rendőrségi források. Az Allianz német biztosító azt tervezi, hogy kártérítési pert indít a társaság ellen.

A vizsgálat a Franciaországban eladott járművekre vonatkozik.

Az előzetes eljárást már októberben, az emissziós világbotrány kitörését követően elindította a vádhatóság, és a csalások elleni hatóság is vizsgálatot rendelt el. A nyomozás során egyértelművé vált a csalás szándékos jellege, és beigazolódott, hogy a Franciaországban forgalomba került járműveket is érinti a csalás – közölte Nathalie Homobono, a csalások elleni hatóság vezetője.

A legnagyobb európai autógyártó korábban elismerte, hogy mintegy tizenegymillió, EA189 típusú motorral üzemelő autóba telepítettek olyan szoftvert, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban nem. Ebből közel egymilliót Franciaországban adtak el.

Beperelné az Allianz a Volkswagent

Az Allianz német biztosító azt tervezi, hogy kártérítési pert indít a Volkswagen ellen. A Reuters hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva kedden közölte, hogy a biztosítótársaság egyik leányvállalata, az Allianz Global Investors (AGI) vagyonkezelő még márciusban benyújtja keresetét, amelyben kártérítést követel a Volkswagen-részvények árfolyamának erős csökkenése miatt.

Más panaszosokhoz hasonlóan az AGI azzal indokolja kérelmét, hogy a Volkswagen túl későn nyújtott tájékoztatást a dízelbotrányként elhíresült ügyről, és ezzel megsértette a potenciálisan árfolyam-befolyásoló információk nyilvánosságra hozatalára vonatkozó kötelezettségét.

Az Allianz Global Investors kedden kiadott közleményében jelezte, hogy eddig nem adott be ilyen jellegű keresetet a Volkswagen ellen, de fontolgatja ennek lehetőségét, mert vagyonkezelőként kötelessége megvizsgálni az esetleges kártérítési igényeket a befektetői érdekek védelmében.

Az Allianz-csoport és a Volkswagen konszern nem kommentálta a Reuters értesüléseit.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása