Indulhatnak az IMF-tárgyalások, csúcsközelben a forint + Videó

BL
Hír TV, MTI
2012. április 25., szerda 12:18
Megkezdődhetnek a tárgyalások Magyarországgal a pénzügyi segítségnyújtásról – jelentette be az Európai Bizottság szóvivője szerdán. A forint szárnyal.
Orbán Viktor kedden tárgyalt az Európai Bizottság elnökével. Mint mondta: lényegében elhárultak az akadályok az IMF-fel folytatandó hivatalos tárgyalások megkezdése elől. Bővebben>>>

Olivier Bailly sajtótájékoztatóján elmondta, a testület döntött a hazánk ellen indított három kötelezettségszegési eljárás ügyében. A Magyar Nemzeti Bank függetlenségével kapcsolatban a kormány válasza és Orbán Viktor keddi ígéretei alapján úgy látják, a jogszabály meg fog felelni az uniós jogszabályoknak, így készen állnak arra, hogy lezárják az eljárást.

Az adatvédelmi hatóság függetlenségéről elmondta: bizonyos javulásokat állapítottak meg, ugyanakkor úgy látják, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság létrehozatala és elnökének felmentése továbbra is ellentétes a közösségi joggal. Viviane Reding alelnök javaslatára így az Európai Bírósághoz fordulnak.

 

Egy forintra közelítette meg idei árfolyamcsúcsát a forint: szerdán kora délután 286,57 forinton is jegyezték az eurót. Bővebben>>>

A bírák nyugdíjazása ügyében is a bírósághoz fordulnak, és azt kérik, hogy a hatóság gyorsított eljárásban vizsgálja a törvényt. Olivier Bailly hozzátette: a magyar hatóságokat arra kérik, függesszék fel a bírósági döntésig a jogszabály alkalmazását.

Hirdetés

A bírói rendszer függetlenségének kérdése is felmerült, mely ügyben Vivianne Reding levélben kért információkat hivatali partnerétől. Szoros figyelemmel kísérik az ügy alakulását és a kérdést vizsgáló Velencei Bizottság munkáját – mondta a szóvivő.

Olvassa el, hogyan vélekednek az elemzők a lehetséges forgatókönyvekről!

Olivier Bailly bizottsági szóvivő elmondta: Viviane Reding a nyár előtt találkozót fog összehívni az EU legfelsőbb bíróságai elnökeinek hálózatával. A találkozóra meghívást kap majd a magyar igazságügyi miniszter, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, az Országos Bírói Tanács elnöke, valamint a magyar Alkotmánybíróság és a Kúria bírái, hogy felvilágosítást adjanak a magyar igazságszolgáltatás helyzetéről. „A bizottság fenntartja magának a jogot, hogy ebben az ügyben is kötelezettségszegési eljárást indítson, amennyiben nem lenne meggyőződve arról, hogy Magyarországon a független bíróságok az uniós jog előírásainak megfelelően, hatékonyan fogják alkalmazni az uniós jogot” – áll a szerdai brüsszeli közleményben.

Fellegi Tamás 20 óra után a Hír TV Rájátszás című műsorának vendége lesz.

Miután a magyar kormány garanciákat adott az MNB és az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozóan, az Európai Bizottság kész arra, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a pénzügyi segítségnyújtásról, amelyet Magyarország az EU-tól és az IMF-től kért tavaly októberben – tette hozzá Olivier Bailly.

A tárgyalások megkezdésének várható időpontjáról a szóvivő egyelőre nem tudott felvilágosítással szolgálni: mint mondta, először egyeztetni kell az érintettekkel, köztük a frankfurti székhelyű Európai Központi Bankkal. Azt, hogy a célul kitűzött pénzügyi megállapodás mekkora összegről szóljon, majd a tárgyalások során kell tisztázni, erre nézve az uniós végrehajtó testület a mostani ülésen semmilyen értelemben nem foglalt állást – tette hozzá.

A keddi meredek csökkenés után szerdán is jelentősen esett a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása Londonban, ami az IMF/EU-hitelcsomagról szóló tárgyalások kilátásaival kapcsolatos piaci derűlátást tükrözi. A legnagyobb londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint az irányadó ötéves magyar szuverén kötvényadósság törlesztési leállása elleni határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a szerdai londoni jegyzésben 559 bázispont környékén mozgott az előző esti 570,3 bázispontos záró után.

A magyar CDS-árfolyamok az év első kereskedési hetében még 750 bázispont feletti rekordokon jártak, így az év eleji szintnél most hozzávetőleg 190 ezer euróval olcsóbb az irányadó ötéves futamidejű magyar szuverén devizakötvény tízmillió eurónként számított törlesztésbiztosítási díja Londonban.

Hozzászólások

  1. Kanyamadar 2012. április 26., csütörtök 10:10
    Gandhi_ 2012. április 25., szerda 14:21
    "Másrészt: ha megszorulunk, nem csak az IMF létezik a világon. Kérhettünk volna kölcsönt pl. Szaúd-Arábiától is (termőföldekért cserébe), vagy Kínától (ki tudja milyen feltételekkel?), vagy más bankoktól (rosszabb kamatra, mint az IMF-től), "

    Szaúd-Arábia: talán. De az iszlám bankrendszer is vicces.

    Kína: ne feledd, Kína épp arra játszik, hogy nagyobb szava legyen az IMF-ben... Tehát esetleg épp saját fészkébe piszkítana ezzel.

    "Másrészt az IMF egy világméretű szervezet, és nem az EU bankja, vagy csatlósa, vagy ki tudja miket gondolnak még róla itt egyesek..."

    Amely pontosan ugyanolyan játszótere és gumicsontja a nagyhatalmaknak (jelen esetben nem is annyira a hadseregekkel-nukikkal mérhető, térképen látható, hanem inkább a tőzsdén hullámzó "frontokon" látható hatalmak), mint az ENSZ.

    Itt jegyezném meg, hogy Maggie "Vaslady" Thatcher a'szonta anno Pozsgay-nak, hogy - felemelt ujjal! - "Az IMF-el vigyázzanak, az minket is majdnem kicsinált!". Vajon miért?
  2. László13 2012. április 25., szerda 16:08
    Re: szamóca 2012. április 25., szerda 16:01

    Kb. ez a helyes arány. Egy csomó ügy ami addig feltétele volt tárgyalások megkezdésének, most a "majd meglátjuk" kategóriába került. Az MNB ügyben engedett a kormány, de látni kell, hogy az MNB elnök bebetonozása és az MNB függetlensége már csak jövő márciusig érdekes. Tehát ebből sokkal több haszon jön a jobbközépnek azokban az időkben amikor majd nem ők lesznek kormányon, de az ő emberük ül az MNB elnöki székben. A jobbközéptől ebben a helyzetben az lenne a legtaktikusabb megoldás, hogy a brüsszeli elvárásoknál is keményebben biztosítanák az MNB függetlenségét.
  3. 2012. április 25., szerda 16:02
    Nanehogymá!
    Egyáltalán nem tartotta fel a kezét.Hány témában jelentették fel az Eu-nál a liberálbolsevik csótányok? És mennyi maradt belőle?Ugyhogy a csótányoknak köszönhetjük az eddigi vesszőfutást./Tabajd,gönckócos és társai./És vannak akik emiatt örömükben összepisilik magukat.Nade a kutya ugat,a karaván halad.
  4. László13 2012. április 25., szerda 16:01
    "ÚR 2012. április 25., szerda 13:15" figyelmébe ajánlom, hogy ugyan az IMF hitelt akar adni, nekünk NEM HITEL KELL, hanem csak egy papír arról, hogy ha gubanc van az állampapír piacon, akkor kapunk hitelt (Orbán mindig is ezt mondta). Ez az a bizonyos védőháló, biztos hallottad már ezt a kifejezést az IMF-el kapcsolatban. (Más interpretációban ez azt jelenti, hogy az alku alapján egyesek leszoknak a forint short-olásáról és hozamok magasan tartásáról.)

    Re: Romulus 2012. április 25., szerda 13:45. Lehet benne valami. Bár én azt sejtem a Nabucco ügy mögött, hogy O.V. kibékült az oroszokkal, és igencsak kapott valamit cserében. Gyanítom, hogy lesznek más gazdasági bejelentések is az "orosz frontról". Kiváncsi lennék, hogy ezt a Jobbik hogyan kommentálja, ha egyáltalán felfigyeltek erre: üdvözlik, mert egyezik az elképzeléseikkel, vagy szidják Orbánt, mert ellopta a keleti nyitás ötletüket :-)

    Re: felucca 2012. április 25., szerda 14:13 De lehetett volna: mindenben engedünk és két hét alatt felvehettünk volna vagy 20-25 milliárdot (EUR-ban vagy USD-ben). Ezt csinálta Bajnai. Egy A4-es papíron fel volt neki írva, hogy pontosan milyen módón kell megnyúzni a népet, hogy kell segíteni a multiknak, és azt Bajnai pontról pontra megcsinálta. Ez az időszak Bajnai kormányzásként vonult be a történelembe, és ez nagyon jó volt nekünk (most is nyögjük azt a hitelt) :D
  5. szamóca 2012. április 25., szerda 16:01
    @nanehogymá! 2012. április 25., szerda 15:47
    nem tartozom az újongók közé, sokkal inkább szomorú vagyok, de azért itt neked sincs teljesen igazad. én úgy látom, hogy a keménykedés (fene tudja, hogy mi folyt a színfalak mögött, valaki pl. említette a gázvezetékes ügyet is) eredménye mégis látszik: végül egyetlen "nagy" ügyben kellett meghátrálni a jegybankkal kapcsolatban, a többi még folytatódik. -ez mindenképpen eredmény ahhoz képest, hogy feltartott kézzel letesszük a fegyvert és csontig nyalunk mindenkinek. ezt történelmünk folyamán már egy párszor megtettük, nem csodálkozom tehát, hogy többen most is ezt a gyakorlatot kívánják látni.
  6. László13 2012. április 25., szerda 15:59
    Pontosan úgy történt ahogy jósoltam: egy kis forint gyengítés, hozampumpálás után belátták, hogy a becsődőltetési frászt nem lehet ráhozni Orbánra, így puhult Brüsszel álláspontja annak érdekében, hogy legalább valamilyen IMF megállapodás azért összejöjjön. Orbán állásopontja az égvilágon semmit nem változott mondjuk a 2-4 héttel ezelőttihez képest, de úgy lesz eladva a történet, hogy "kölcsönös kompromisszum", mert ez mindkét félnek az érdeke. Világos, hogy az EU-nak lett elege a kötélhúzásból és nem azért, mert kifáradt, hanem azért mert belegondoltak, hogy elrepülhet a madár mielőtt legalább egy vadász- (pardon) védőhálót rádobhatnak. Mostmár az IMF-nek és Brüsszelnek fontosabb és sürgőssebb és az annál inkább igaz, minél jobban közeleg Simor távozása is enyhül a válságosdi.

    Minthogy a forint a puszta hírre majdnem odáig erősödött, ahol már gyengíteni kellene (ezt korábban 285-ös szintre tették), és a CDS felár egy nap alatt 1%-ot esett, amit valószínúleg masszív hozamesés is követ, elég nehéz lesz Orbánt belekényszeríteni egy tényleges hitelbe.

    Én az IMF-nek azt ajánlom, hogy elegédjenek meg egy gyors védőhálós megoldással, puha feltételekkel, mert különben elhúzódó tárgyalások jönnek, aminek a török történet is lehet a vége, ami presztizsveszteséget jelentene az IMF-nek. Egy köztes megoldás lehet talán egy olyan hitel, amihez kapcsolt feltételeket olyan arányban teljesítjük, ahogy a hitelt lehívjuk (de ebben az a lehetőség is benne lenne, hogy nem hívunk le semmit ...).
  7. nanehogymá! 2012. április 25., szerda 15:47
    szárnyas, demeter, mich, ncskk, cirbolya, cbelaok, zolka77, kit, romulus és malinko!

    Ti mind háttal ültök a vetítővászonnak ebben a moziban...
    Itt most nem ünnepelnetek kell a nagyvezírt, hanem siratni. Hát nem értitek?!? Az eszetlen szabadságharc végetért, mert a vezír letette a fegyvert (mint Világosnál), és feltett kézzel megadta magát a saját maga idiótaságában indított, kudarcot valló szabadságharca ellehetetlenülése okán.
    Megadta magát, bepucsított, és ezzel vége is a kurucos szabadságharcnak, így most kiengedték a büntiből, a forint is végre visszatért...
  8. Cirbolya 2012. április 25., szerda 15:34
    ncskk, a "szoci" kormányok nem csak azt a 12 milliárd eurót lopták szét, amit a 2008-as államcsődjük után felvettek az IMF-től meg az uniótól, hanem előtte 6 éven keresztül is csak loptak-raboltak, azért lett 2008-ra államcsőd. Az utolsó 8 éves rémuralmuk alatt 15 ezer milliárd (Tizenöt-EZER milliárd) forintot loptak szét.De mindig ezt csinálják. A komenyizmusban államosításnak nevezték, hogy mindenkitől mindent elvettek, aztán amikor elherdálták akkor a medgyessy fő-kém (akkori pénzügyminiszter) bevitt minket az IMF karmaiba. 89-re már totál államcsőd lett 28 milliárd dollár adóssággal. Persze ezt sem ők fizették vissza, hanem az Antall-kormány. Aztán jött a horn-bagázs, és 1996. februárra megint mindent el-tocsikoltak, újabb államcsődöt csináltak, akkor a bokros vitt be minket újra az IMF karmaiba. És ki fizette vissza? Az első Orbán-kormány. Most megint mi van? 2008-ra totál államcsődöt csinált a gyurcsány-bajnai banda, újra bevittek az IMF-erdőbe (ráadásul mostmár úgy, hogy az EGÉSZ magyar nemzeti vagyont zálogba adták nekik!), aztán ezt a pénzt is szétlopták. És megint ki fizeti vissza? A második Orbán-kormány. És még mindig van 7-8%-nyi idióta, akiben akkora az Orbán-gyűlölet, hogy képesek erre a rablóbandára szavazni. :-(
  9. malinko 2012. április 25., szerda 15:18
    Szülö1 ---------------------- ha hallgattál volna ........
  10. ncskk@ncsho.hu 2012. április 25., szerda 15:10
    Valaki megtudja mondani hogy a "SZOCI" kormány másfél év alatt mire költött el 12 milliárdot a 20 milliárdból??? Össze teheti a magyar nép a kezét, hálát adhat a Jó Istennek hogy az Orbán Viktor az ország vezetője!!! Meggyőződésem, és tudom hogy Ő fogja vezetni az országot az elkövetkező húsz évben. Általa hazánk újra nagy lesz.A Jó Isten segítse Őt!!!!!!
  11. klt 2012. április 25., szerda 15:08
    Kíváncsi leszek,hogy a szocik,libek,zöldecskék ezután minek tudnak majd örülni.Igaz az eszköztáruk szinte kifogyhatatlan.
  12. Mich 2012. április 25., szerda 14:54
    ÚR 13:15:
    "Mich! A kis gengsztereket, meg nem kell szeretni, de jelzem ha mi itthon jól végezzük a dolgunkat akkor nem kell hitel."

    Hol élsz te, és hol tartod az eszed...?!
    Olyan államoknak mint USA, Japán, Németország óriási államadósságai vannak... azok "sem végzik jól a dolgukat"...?! (Te biztos' arra gondolsz, hogyha gazdaságilag [de külpolitikailag is] erősebbek lennénk, akkor olcsóbb lenne a hitel, ami nyilván igaz...)

    És kik csinálták ezt az adósság, amit a mai kormánynak maga előtt kell görgetnie...?! Azok, akik "jól végezték a dolgukat"...?
  13. 2012. április 25., szerda 14:38
    Tehát a sok birka annak örül, amiért fecót meg akarják kövezni.
    Csak megjegyzem akkor világ válság volt most meg csak orbánválság van.
  14. tblogger 2012. április 25., szerda 14:35
    Fantasztikus!
  15. cbelaok 2012. április 25., szerda 14:25
    Az IMF kölcsönt kapott a skandináv államoktól 150 milliárd korona összegben, plusz Brazilia, meg Délkórea, Japán adott kölcsönt. nem volt lé eddig, amit tovább kölcsönözhettek volna. Mint az uzsorások :-)
  16. szárnyas 2012. április 25., szerda 14:24
    AZ ALJAS SZEMFORGATÓK MINDEN ALANTAS ÜRÜGGYEL FELJELENTETTÉK AZ EU-ban AZ ORBÁN KORMÁNYT!!!!!!! VÉGRE, HOGY AZ EU VISSZATÉRT A SAJÁT MUNKÁJÁHOZ!!! Bár ehhez kellett egy kis Sárközi, meg Holland kormányválság, meg Portugál és Spanyol pénzügyi katasztrófa!!!!!!!!!
    Az EU-ban meg "van munka" a tyukketrecek meg az uborkagörbületeken túl még a Magyarok rágalmazásaival is foglalkozhattak!!!! Képviselőnként meg havonta kb 6000€-ért!!!!!

    A magyarországnak okozott kárt meg a A SZOCI-LIBSI SZÖVETSÉGNEK KELLENE KIFIZETNI!!!!!!!
    Még akkor is tudnak ártani az országnak ha nincsenek hatalmon!!!
  17. 2012. április 25., szerda 14:23
    Pedig baszató megmondta,hogy nem fogunk kapni hitelt.Na ennyire hiteles baszató.
  18. cbelaok 2012. április 25., szerda 14:22
    felucca?
    Szerintem ilyen ökörségeket megtarthatod, vagy terjeszd coci oldalon. A májadat s meg kellene vizsgálni, szerintem rossz! (vagy az is vörös)
  19. Gandhi_ 2012. április 25., szerda 14:21
    Abszolút egyetértek ÚR hozzászólásával, szépen és kulturáltan kifejtette azt, amit én is gondolok erről az egészről.

    Ha nem zavarták volna ki az IMF-et másfél évvel ezelőtt, most már sokkal előrébb járnánk.

    Másrészt: ha megszorulunk, nem csak az IMF létezik a világon. Kérhettünk volna kölcsönt pl. Szaúd-Arábiától is (termőföldekért cserébe), vagy Kínától (ki tudja milyen feltételekkel?), vagy más bankoktól (rosszabb kamatra, mint az IMF-től), vagy még sok más helyről... szóval a FIDESZ választotta az IMF-et, és nem az IMF kényszeríti magát ránk.

    Másrészt az IMF egy világméretű szervezet, és nem az EU bankja, vagy csatlósa, vagy ki tudja miket gondolnak még róla itt egyesek...

    A második világháború után hozták létre, jelenleg 187 ország a tagja, köztük Kína, Oroszország, India, Brazília, stb... szóval a világ összes országa, kivéve Kuba, Észak-Korea és néhány kis sziget.
    Minden ország a gazdasági súlya alapján fizet az alapba, tehát IMF-tagként mi hozzáférhetünk az USA, Kína, Oroszország, Japán, stb. által befizetett alaphoz.

    Céljai a nemzetközi pénzügyi együttműködés, az árfolyam-stabilitás (az országszintű csőd megakadályozása), a gazdasági növekedés és magas szintű foglalkoztatottság elérése, és nem kis részben az, hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleggel kapcsolatos problémákkal küzdő tagországainak.

    Az IMF nem egy bank hanem egy világméretű szervezet, tehát nem csak szimplán az érdekli, hogy a kölcsönadott pénz kamatostul ki legyen fizetve, hanem hogy a bajba került ország tanuljon a hibáiból és egy átdolgozott gazdaságpolitikával fejlődő tendenciába menjen át.

    Ezért vannak feltételeik a hitel mellé. És mivel a világ országai azért hozták létre maguknak ezt az alapot, hogy ha valaki megszorul akkor az segítséget kérhessen, ezért kisebb az IMF kamat egy átlagos banki hitelnél.
  20. felucca 2012. április 25., szerda 14:13
    Navégre, ezt nem lehetett volna szabadságharc nélkül? Mindenkinek sokkal egyszerűbb lett volna.

    Amit nem szeretnék látni, hogy Orbán most itthon eljátssza a nagy spílert, akinek sikerült meglágyítania az EU szívét irányunkban. Inkább bújjon el és szégyenkezzen! Ha nem hozza a nyakunkra az unortodox miniszterét (vajon mit kajolhat benne annyira?), akkor erre az egész színjátékra semmi szükség nem lenne most.
  21. 2012. április 25., szerda 14:03
    Hol van most a nagypofáju baszató?
  22. zolka77 2012. április 25., szerda 13:53
    dodokacsa neked milyen új információid vannak? "majd ha törvénybe foglalja". Idióta vagy te nem kicsit.
  23. dodokacsa 2012. április 25., szerda 13:49
    Indulhatnak a tárgyalások,amennyiben törvénybe foglalja az igéreteket Orbán.Ez is szerepel a nyilatkozatban.Mennyire szavahihető,most elválik.Eddig csak hazudott.
  24. Romulus 2012. április 25., szerda 13:45
    Tegnap bejelentették, hogy a MOL kiszáll a Nabuccóból!
    Ma, az Európai Bizottság szóvivője bejelenti, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-el, annak ellenére, hogy a kifogásolt három pontból csak a jegybanktörvény módosítására kaptak egy ígéretet.
    Úgy tűnik rászóltak az EU-s bürokratákra.
    No, ezért kellett megvenni a MOL pakettet!
  25. szárnyas 2012. április 25., szerda 13:19
    Azért az EU tud igazán "vihart gyártani a biliben"...
    Mindenki olyan okos... De az €-val mi lesz??? Ott osszák az észt! Vivien Reading meg a holland kormányt vizsgálgassa. Meg a holland költségvetést!
    Szörnyű a dilettanizmus az EU-n belül! nem tudnak semmit tenni ezért az "uborka görbeségének a mértékét" határozgatják, meg a "túkketrecek nagyságát"... Erre van kapacitása ennek a szervezetnek...
    NEM ÉRNEK SOKAT, DE LEGALÁBB JÓ DRÁGÁK!!!
  26. ÚR 2012. április 25., szerda 13:15
    Bohács János!
    Mi abban az érdekes? Ha fordítva történt volna az lenne érdekes...

    Egyébként szerintem az az érdekes, hogy a nagy hangon lezavart IMF-nek most meg hirtelen így tudunk örülni, mintha meg sem történt volna két éve, hogy kiebrudaltuk az országból őket, mert hogy nem kellenek. Én nem örülök, hogy most kellenek, de nem ártana racionálisan látni a szerepüket és a mi szerepünket ebben a dologban. Mi lenne ha nem a végletek mentén élnénk az életünket, hanem esetleg gondolkoznánk mielőtt nagy hangon anyázunk valakit aztán meg visszaosonunk hozzá...

    Mich! A kis gengsztereket, meg nem kell szeretni, de jelzem ha mi itthon jól végezzük a dolgunkat akkor nem kell hitel. Nem végezték jól a dolgukat és megint kell, ennyi. Nem ártana végre felébredni és számon kérni a választási "ígéreteket". Nem volt belőle sok..., de mégis...
    Értem én hogy egyszerűbb másra mutogatni, de attól még a mi vezetőink csűrték el a dolgot, akik most egymást hibáztatják és emiatt mi szívunk. Ennyi a történet. A pénzpiac meg úgy viselkedik ahogy szokott és ennyi, de ettől mi még nem vagyunk nagyobb áldozatok mint bárki más aki elég hülye ahhoz, hogy úgy végezze a dolgait mint mi.

    Jelzem megint csak átvertek minket drága vezetőink.
  27. Kötélgyártó 2012. április 25., szerda 13:09
    Hogyszakannarájukegymázsaszar, ettű mégy nem szeretem eszt a semmirevaló jurópai unijó jobbann!
  28. 2012. április 25., szerda 13:04
    kb. üszkeve: 10 órakor bejelenti, hogy mehet az IMF tárgyalás - 10:01 perckor már erősödik a forint?! hm, érdekes...
  29. Mich 2012. április 25., szerda 12:54
    A kis gengsztereknek már nem éri meg tovább zsarolni... átadják az áldozatot a fő gengszternek, az IMF-nek...

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Túlzottdeficit-eljárás

Mit gondol, a kormány elmúlt időszakban tett erőfeszítései elengendőek ahhoz, hogy végre kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól?





Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS