Hazánkon át juthatnak be az EU-ba a kínai cégek

BL
Forrás: MTI
2012. május 25., péntek 21:26
A május elején bejelentett egymilliárd eurós kínai hitelt a Kínai Fejlesztési Bank nyújtja, és a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) lehet majd hozzájutni, de a részletes feltételek még nem ismertek – egyebek mellett ez is elhangzott azon a kínai–magyar üzletember-találkozón, amelyet a kínai márkák bemutatkozó kiállítása alkalmával tartottak pénteken a budapesti Ázsia Centerben.

A kínai beruházások értéke mára eléri a 2,5 milliárd dollárt, Magyarország a további fejlesztéseket az információtechnológiában, az élelmiszeriparban és a megújuló energiában ösztönzi – mondta Varga Eszter, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal vezető tanácsadója.

Az MFB szerepét az említett hitelben a bank munkatársai, Szücsik Péter és Seregély Péter ismertették, előrebocsátva azt, hogy a kamatra, futamidőre, illetve az egyes adható hitelek nagyságára még nem dolgozták ki a feltételeket a kínai féllel. Ehhez kevés volt a nem egészen egy hónap. A hitel a kínai vállalkozások magyarországi – illetve térségbeli – piacra lépését, továbbá beruházásait szolgálja. Ehhez magyar céget kell alapítani, amely lehet projektcég is – hangzott el. Varga Eszter a magyar munkabérre és adórendszerre, a munka törvénykönyvére, valamint a szakképzési törvényre utalva igyekezett vonzóvá tenni a kínai vállalkozók számára Magyarországot.

Magyarország olyan információs és szolgáltatási csomagokat kínál, amellyel bejuthatnak a kínai cégek az EU-ba – erről Szórád Gábor, a CBTC kínai képviseletének a vezetője beszélt. A CBTC a budapesti Ázsia Centerben működő szervezet, amely a kínai cégek Európába jutását segíti szakértelemmel és infrastruktúrával. A 6 ezer négyzetméteren megrendezett kiállítás 12 iparágat fog át, és 170 cég mutatkozik be rajta.

Ismert, mint Matolcsy György az új győri Audi-gyár bokrétaünnepségén fogalmazott, Magyarország keleti nyitást hajt végre külgazdaság-politikájában, aminek legfontosabb szereplője paradox módon Németország, mert gyakran német termékekben integrálódva jut el a magyar teljesítmény a keleti országokba. A keleti nyitás korábban csak szlogen volt, mostantól viszont már valódi kitörési pont lehet – mondta Szatmáry Kristóf államtitkár egy múlt heti konferencián. Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar–kínai tagozatának elnöke pedig arról beszélt, hogy a kínai piacot kiemelt területként kell kezelni, a magyar vállalatok piacra jutását pedig segítené, ha több magyar szakdiplomata dolgozna Kínában. A két ország közötti kapcsolatot pedig tovább javítaná, ha valóra válna az a terv, mely szerint Budapest és Peking testvérvárosi szerződést kötne.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. korhely 2012. május 26., szombat 00:42
    Yami_Marik "Én csak következetes kívántam maradni abban,hogy mint baloldalellenes, római katolikus. Idehaza s a világban...."

    Irracionàlis elkèpzelès, h. a nullàròl, ahonnan Kìna indult, egy emberèlet alatt vilàgelsö gazdasàgi nagyhatalommà lehet vàlni - òriàsi eröfeszìtèsek nèlkül. Szèpen megköszöntèk az àlszent euroatlanti gazdasàgi zsenik tanàcsait, ès inkàbb a jòzan eszükre hallgattak. Önkènyuralmi parancsszòra a jòlèt felè vezetö, egyetlen utat vàlasztottàk, ès ök legalàbb meg is tapasztalhatjàk az eredmènyèt annak, amièrt annyi àldozatot hoztak.
    A vilàgbèkèt eddig nem nagyon fenyegettèk. Katonai költsègvetèsük töredèke az eladòsodott USA-ènak.
    Esetleg, mèg Japànt is befogadjàk...

    "...A japán kormányzat reális esélyként kezeli a kényszerevakuálást a legtöbb városból, köztük Tokióból is.
    A The European Union Times cikke két lehetséges forgatókönyvet is vázol. Ebből az egyik az emberek áttelepítése a lakatlannak minősülő Kuril szigetekre, a másik a Kínában az elmúlt 10 évben felépített szellemvárosok 64 millió érintetlen lakása. Kína éveken át azzal oldotta meg a gazdasági növekedéssel kapcsolatos problémáit, hogy ingatlanokat épített, akár kellett, akár nem. 20 olyan nagyváros van Kína szerte, ahol egyetlen ember sem él, pedig még a boltokban a polcok is be vannak építve..."
    40 millió japán költözhet rövidesen - de hova?
    http://www.naturhirek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=535&Itemid=201
    http://www.eutimes.net/2012/04/russia-stunned-after-japanese-plan-to-evacuate-40-million-revealed/

    Nèzegesd csak meg ezeket a kèpeket, èrdekesek!
    The ghost towns of China: Amazing satellite images show cities meant to be home to millions lying deserted

    Read more: http://www.dailymail.co.uk/news/article-1339536/Ghost-towns-China-Satellite-images-cities-lying-completely-deserted.html#ixzz1vsrDvCve
  2. Mich 2012. május 26., szombat 00:18
    "A hitel a kínai vállalkozások magyarországi – illetve térségbeli – piacra lépését, továbbá beruházásait szolgálja."

    Tehát: ez ugyanolyan "segély", mint amilyennel Kína egyre inkább átveszi Afrikát, azaz a kínai változata a gyarmatosításnak...!
  3. Yami_Marik 2012. május 25., péntek 23:08
    Én csak következetes kívántam maradni abban ,hogy mint baloldalellenes , római katolikus .
    Idehaza s a világban .
    Gondolom ha idehaza a kommunizmus nem kívánatos akkor máshol a világba se ,mégha a gazdaságot át is mázolták ,"kapitalista színűre " ,"ügyes" megtévesztésül .Miközben a politikai ideológiai lényeget változattlanul hagyják .
    Az is méltánylandó, igaz , ha a praktikum felülírja a száraz ideológiai megfontolásokat .
    De akkor lehet egy ország a legfontosabb kereskedelmi partnerünk . De ha nem változtat lényegi önmagán, szomszédsági hozzáállásán és a tibeti álláspontján . Akkor szövetségesünk sohasem !
    Mi is voltunk a bolsevizmus igája alatt a Szovjetúnió Tibetje .
    Ugye nem voltak valami boldog évtizedek ,szeretett hazánk történelmében ,abba gondolom egyetértünk .S soha nem sírjuk vissza azokat az átkos időket .
  4. Tboy 2012. május 25., péntek 22:41
    Az itt a nagy baj ezekkel a "nagy nyugati szövetségekkel", hogy ezek mintegy 75 %-a cserben hagyott minket és hisztérikus lejárató kampányt folytatott és még ma is folytat ellenünk. Kérdezem én: ez milyen szövetséges viselkedés? Ne csodálkozzanak azon, hogy a magyarok most mást keresnek, akikben még talán meg is bízhatunk. Ellenben a fentebb említett "barátokkal". Akik nem úgy tekintenek Magyarországra, amin keresztül nagyon megtollasodhattak a nép bőrén keresztül.
    De a puding próbája az evés. Majd meglátjuk, hogy a kínaiakkal sikerül-e kilábalni a nagy eladósodásból, vagy sem.
  5. gabardin 2012. május 25., péntek 22:34
    Tisztelt Yami_Marik!
    Egyaltalan nem osztom a velemenyet,bizony Kina nekunk nagyon jol johet europa kozepen ha egy hid szerepet tolthetjuk be,tudomasul kell venni,hogy a legerosebb gazdasagga notte ki magat es hihetetlen potenciallar bir. Ausztralai legnagyobb gazdasagi partnere pedig az ausztral gazdasag stabil,nem veletlenul lett szoros a kapcsolat,ma kina talan a leg igeretesebb kereskedelmi partner, amerikanak 5000 milliard dollar hitelt adott.Tudomasul kell venni,meg ha nehez is,hogy a fold legerosebb gazdasagi nagyhatalmava valt,es egyre magasabb szinvonaluak a kinai termekek,nem lehet figyelmen kivul hagyni,hogy hova teszik le europaban a voksukat,foleg egy ilyen kicsiny orszagnak mint hazank.
  6. Yami_Marik 2012. május 25., péntek 22:00
    Sajnos Magyarország egyre jobban ,nem erős bástya a kommunista kínai diktatúra nyugati behatolása ellen hanem egyre táguló rés a nyugati szövetségi rendszerünkben, a nyugati kultúrállamok családjában .
    Egy modern magyarországnak ,csakis nyugati, és amerikai irányba lehetséges kitörési és fejlődési irány !
    Kelet felé csak Japán ,Taiwan ,Dél Korea,Singapore,Malaysia jöhet számításba .
    S nem despotikus a dolgozóit kizsigerelő, rabszolgaként alkalmazó önkényuralmi rezsimekkel .
    Akik mellesleg fenyegetést jelentenek szomszédaikra s a világbékére is .
    Jó volna ezt is számításba venni amikor a kommunista Kína felé kacsingatunk .

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Túlzottdeficit-eljárás

Mit gondol, a kormány elmúlt időszakban tett erőfeszítései elengendőek ahhoz, hogy végre kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól?





Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS