Hétfőig megkapja a Költségvetési Tanács az NGM terveit

PR, 2012. augusztus 19., 08:57, frissítve: 12:41
A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-áig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat.

Az NGM korábban az MTI-nek kifejtette: a kiegészítő információk kéréséről szóló költségvetési tanácsi határozat megállapította, hogy a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló, az Országgyűlés által július 12-én elfogadott törvényjavaslat fejezeti főösszegei eltérnek a Költségvetési Tanács (KT) által vizsgált korábbi törvénytervezettől.

A KT további információk átadására és hatástanulmányok elkészítésére kérte fel a nemzetgazdasági minisztert. A minisztérium Kovács Árpádnak, a KT elnökének megküldött válaszlevelében jelezte, hogy elküldik a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok, a benyújtott új adótörvények, valamint az adóbeszedés hatékonyságának tervezett javításához kapcsolódó egyes intézkedési tervek központi költségvetésre gyakorolt hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat.

A Költségvetési Tanács véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható, és az államadósság-szabály is betartható a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet – nyilatkozta korábban Kovács Árpád. A KT elnöke elmondta: amennyiben meggyőzőnek találják az NGM által ismertetett adatokat, nem adnak ki újabb véleményt, ellenkező esetben pedig újabb javaslatcsomagot fogalmaznak meg.

A szakember egyébként úgy látja: alkalmas lehet az országvédelmi program a gazdaság dinamizálására.

A Költségvetési Tanács július 16-ai határozatában megállapította, hogy a kormány június 15-én az Országgyűlésnek benyújtotta a 2013-as költségvetési törvényjavaslatot, amely számos ponton figyelembe vette a tanács korábbi ajánlásait. A költségvetési törvényjavaslat benyújtása óta azonban az Országgyűlés számos, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint az adórendszert több esetben jelentős mértékben módosító javaslatot fogadott el. Az elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.

Hétfőig megkapja a Költségvetési Tanács az NGM terveit
Nem hagyhatók figyelmen kívül a változások

Megjegyezték, hogy a tranzakciós adó átalakítása, a kisvállalati adó és a tételes vállalati adózás bevezetése, valamint a munkáltatói járulékterheket érintő változások következtében alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere. A változások érdemi viselkedési hatást válthatnak ki, így a 2013. évi költségvetési hiányra gyakorolt hatásuk csak részletes hatástanulmányok alapján ítélhető meg. A költségvetés az adóbeszedés hatékonyságának tervezett javításából a GDP több mint fél százalékát kitevő többletbevétellel számol. A jelentős hatékonyságjavulást alátámasztó intézkedési tervek azonban nem ismertek teljes körűen. Ezért a tanács fontosnak tartja, hogy a szükséges információk birtokában véleményét kifejtse ezekről a folyamatokról is.

Hamarosan miniszterelnöki levelet kapnak az állampolgárok a munkahelyvédelmi akciótervről. A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a miniszterelnöki levelek és a munkahelyvédelmi akció részét képező intézkedésekről szóló tájékoztató dokumentumok nyomdai előállításáért a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felel.

Orbán Viktor július 2-án hirdette meg a kormány tízpontos munkahelyvédelmi akciótervét: ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a – vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket kiváltó – 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtené meg a kabinet.

A 300 milliárd forintos csomagról várhatóan szeptemberben szavaz a parlament.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés