Hogyan figyeljük a liberalizmus összeomlását?

Kovács András, 2012. május 24., csütörtök 04:00, frissítve: csütörtök 08:50
A magyar politikai közösség egyik fele a rendszerellenességbe menekült, pedig a jelenlegi európai gazdasági és politikai helyzetben a változások hazánkban is elkerülhetetlenek – olvashatjuk a Méltányosság Politikaelemző Központ legfrissebb tanulmányában. Időközben világszerte alapvetően kérdőjeleződik meg a liberális piacgazdaság eszméje, amely átalakítja az évtizedek óta berögzült gondolkodási kereteket.
Nem mozdította meg érdemben az államadósság-törlesztési kockázatokra kínált biztosítási tranzakciók árazásait a szerdai londoni kereskedésben Lukasz Papademosz volt görög kormányfő nagy feltűnést keltő – később részben korrigált – előző esti kijelentése Görögország euróövezeti távozásának lehetőségéről. Londoni elemzői vélemény szerint ugyanakkor a forint szerdai gyengülésében szerepe lehet az IMF/EU-finanszírozási megállapodás körüli „bizonytalanságoknak” is.

Görögországban továbbra sem lehet tudni, hogy a június 17-i, immár második előre hozott választás milyen eredményt tartogat. Egyelőre úgy tűnik, hogy a szélsőbaloldali Sziriza fogja megnyerni a voksolást, de vélhetőleg most sem lesz olyan többség, amely folytathatná a korábbi kabinet politikáját, amely az EU–IMF–Világbank által szabott keretben haladhat, hogy az ország megőrizze a fizetőképességét.

A mediterrán országban kialakult problémák természetesen nem önmagukban állnak, a válság egyre jobban mélyül Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában. Egyes vélemények szerint a problémák egyik oka, hogy a közös pénz bevezetése miatt jelentős versenyhátrányba kerültek a németekkel szemben, valamint a termelékenység lényegesen lassabban nőtt a bérek növekedéséhez képest. A válság alapjaiban alakítja át ezeket a demokráciákat, amelynek hazai hatásait sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Modellválság

Leértékelhető görög eurót szeretne a német Deutsche Bank egyik vezetője, ha mégis megszorításellenes párt alakítana kormányt Görögországban a júniusi választás után. Az EUobserver tudósítása szerint Thomas Mayer német közgazdász a drachma visszaállítását akarja elkerülni, mert az a görög államcsődnél is nagyobb kárt okozna az európai gazdaságban. A szakértő egy párhuzamos devizát, görög eurót tart elképzelhetőnek, melyet a görög és nem az európai gazdaság kárára lehet leértékelni.

A Méltányosság Politikaelemző Központ olyan aspektusból vizsgálta a történéseket, hogy a mostani válság hogyan változtatja meg a demokrácia minőségét és a liberális piacgazdaság mennyiben felelős a kialakult helyzetért. Jeskó József, az intézet elemzője úgy látja, a problémák mögött az európai társadalmi modellek válsága áll. A 2008 óta újra és újra megerősödő válság azonban világosan mutatta, hogy a korábbi jóléti konszenzus hiányában a periféria országaiban a liberális piacgazdaság nem vagy nem teljesen váltotta be a két évtizeddel ezelőtt hozzá fűzött reményeket – vélekedett az elemző.

Alain de Benoist, a 20. századi francia jobboldali gondolkodás egyik legnagyobb alakja több írásában hívja fel a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket a liberalizmus jelent a demokrácia számára – olvashatjuk az elemzésben. Benoist szerint a liberális gondolat és a progresszió végső soron tönkreteszi a demokráciát azzal, hogy a közösség helyett az egyénre koncentrál, a szuverenitás forrása így nem a társadalom, hanem az egymástól elkülönülő egyének lesznek. Jeskó úgy látja, a jelenlegi válság olyan élesen veti fel ezeket a dilemmákat és alakítja át évtizedek óta berögzült gondolkodási kereteinket, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a probléma mellett.

Ez fel sem merült

A Fidesz által végrehajtott fordulat értékelésében azonban a diktatúra vagy legalábbis autokrácia narratívája lett az uralkodó, a demokrácia eltérő értelmezéseinek egymásmellettisége, netán versenye fel sem merült mint lehetőség – állapítja meg Jeskó. Holott talán még Orbán rendszerének legélesebb kritikusai sem vitatják, hogy a hazai politikai berendezkedés modellproblémái nem a „fülkeforradalom” után születtek meg. Elég egy pillantást vetnünk a már a 2000-es évek közepe óta stagnáló állapotba kerülő gazdasági mutatókra, a riasztó népesedési és egészségügyi statisztikákra vagy a liberális demokrácia által működtetett intézményrendszer iránti bizalom megrendülésére – tette hozzá.

Az adósságválság együttes európai megoldását sürgette kedden Berlinben a Sziriza vezére, miután a német reformkommunisták vezetőivel tárgyalt. Alexisz Ciprasz, akinek pártja egyes felmérések szerint győzelmet arathat a június 17-re kiírt újabb parlamenti választásokon, újságíróknak nyilatkozva kijelentette: kilátástalan dolog azzal próbálkozni, hogy a válságot földrajzi határok közé szorítsák és megpróbáljanak megsemmisíteni egy népet.


Jeskó szerint nem találjuk fel a spanyolviaszt azzal, ha kijelentjük, hogy a „rendszerváltás rendszere” komoly válságba került, 2010-re teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy valamilyen gyökeres fordulatra van szükség ennek megoldására. A fenti kérdések nyílt megvitatása helyett azonban a politikai közösség egyik fele a rendszerellenesség pozíciójába menekült, míg a másik hatalmi szóval, különösebb magyarázat nélkül hajtja végre valóban mély változásokat hozó elképzeléseit – vélekedik az elemző.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 13:03
  2. 13:02
  3. 13:02
  4. 13:01
  5. 13:00
  6. 13:00
  7. 12:58
  8. 12:48
  9. 12:48
  10. 12:46
  11. 12:43
  12. 12:37
  13. 12:35
  14. 12:21
  15. 12:13
  16. 12:06
  17. 12:00
  18. 11:58
  19. 11:53
  20. 11:44
  21. 11:40
  22. 11:39
  23. 11:28
  24. 11:24
  25. 11:11
  26. 11:00
  27. 10:58
  28. 10:55
  29. 10:50
  30. 10:48
  31. 10:45
  32. 10:40
  33. 10:28
  34. 10:22
  35. 10:14
  36. 10:10
  37. 10:02
  38. 10:01
  39. 10:00
  40. 09:57
  41. 09:53
  42. 09:45
  43. 09:40
  44. 09:39
  45. 09:35
  46. 09:30
  47. 09:29
  48. 09:28
  49. 09:25
  50. 09:14
  51. 09:11
  52. 08:57
  53. 08:43
  54. 08:42
  55. 08:40
  56. 08:25
  57. 08:25
  58. 08:10
  59. 08:10
  60. 08:05
  61. 07:56
  62. 07:48
  63. 07:40
  64. 07:30
  65. 07:27
  66. 07:13
  67. 07:00
  68. 06:44
  69. 06:30
  70. 06:00
  71. 00:01
  72. 23:25
  73. 23:00
  74. 22:45
  75. 22:39
  76. 22:22
  77. 22:05
  78. 22:01
  79. 21:52
  80. 21:43
  81. 21:41
  82. 21:40
  83. 21:35
  84. 21:32
  85. 21:24
  86. 21:22
  87. 21:19
  88. 21:12
  89. 21:00
  90. 20:59
  91. 20:59
  92. 20:46
  93. 20:33
  94. 20:33
  95. 20:32
  96. 20:26
  97. 20:20
  98. 20:18
  99. 20:18
  100. 20:13
hirdetés

Hozzászólások - 56 db

A hozzászólások mutatása