A DIW szerint az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdasága mindenekelőtt a munkaerő-piaci folyamatok hatására lendül fel. 2011–12 telén a foglalkoztatottság történelmi csúcsra emelkedett, a munkanélküliség pedig a német újraegyesítés óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, a bérek így a következő időszakban emelkednek majd, a lakossági fogyasztás pedig lendületesen növekedik – áll a közleményben.

Ugyanakkor a gyenge világgazdasági növekedés miatt egyelőre a német növekedés is visszafogott lehet, a hazai össztermék (GDP) az idén várhatóan 1 százalékkal nő, jövőre viszont már 2,4 százalékos GDP-növekedés várható. A munkanélküliség a 82 milliós országban idén 7 százalék lehet, 2013-ban pedig történelmi mélypontra, 6,7 százalékra süllyedhet a DIW szerint.

Szakértők szerint a német gazdaság mostanáig elsősorban az exportra alapozott ipar hatására növekedett,  a lakossági fogyasztás a reálbérek igen mérsékelt emelkedése miatt nemigen bővült. A DIW előrejelzése új helyzet kialakulását vetíti előre, a berlini intézet szakértői szerint a gazdaságot élénkítő tényezők sorában az ipar mellé felzárkózik a lakossági fogyasztás. A munkavállalók az eddiginél nagyobb biztonságban érezhetik majd az állásukat, és a bérnövekedés eléri a gazdagoknál jellemzően kevésbé takarékoskodó, alacsonyabb keresetű rétegeket is – emeli ki a kutatóintézet.

Ismert, a magyar gazdaság igen nagy mértékben függ Németország teljesítményétől, így a jó német eredmények a magyar növekedést is fölfele húzhatják.