Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti hitelkonstrukció-igénylési tárgyalások indulásának pontos előfeltételei – közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodája. Bővebben>>>

Frankfurtban szakértői egyeztetést tartanak majd a jegybanktörvényről – mondta Miltényi Eszter, az EKB sajtóosztályának Ciprusért, Máltáért, Magyarországért, Szlovéniáért és Portugáliáért felelős munkatársa.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére ugyancsak pénteken közölte: a tárca megkapta az EKB véleményét a jegybanktörvényről, és az abban megfogalmazott kifogásokról már a jövő héten megkezdődik az ötoldalú, szakmai informális egyeztetés az EKB, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutalap, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a magyar kormány képviselőinek részvételével. Az egyeztetést a nemzetgazdasági miniszter egy korábban küldött levélben javasolta Mario Draghinak, az EKB elnökének – áll a közleményben.

Az ötoldalú, szakértői szintű egyeztetésről korábban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter is beszámolt. A miniszter április elején Washingtonban azt mondta: a szakértői munkacsoport arról a csomagról egyeztet, amely a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos szabályokat tartalmazza, és amely ha úgy tetszik, előfeltételként szerepel az EU–IMF-hitelmegállapodásról szóló tárgyalások megkezdéséhez.

Ismert, az unió központi javaslattevő–végrehajtó intézményének szóvivője pénteken nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a hazánkkal való hiteltárgyalások megkezdésének előfeltételei gazdasági–pénzügyi vagy politikai jellegűek-e. Mint mondta, az Európai Bizottság azt várja Magyarországtól, hogy teremtsen olyan biztonságos jogi környezetet, amely helyreállítja az üzleti bizalmat. Pelczné Gáll Ildikó is arról beszélt reggel, hogy nincsenek jelenleg konkrét feltételek.

Orbán Viktor péntek reggeli szokásos rádióinterjújában arról beszélt, hogy zsarolásnak tartaná, ha az Európai Unió politikai feltételeket támasztana a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodás ügyében. Hozzátette: április 23-án, hétfőn a tervek szerint találkozik majd José Manuel Barrosoval.

Az EU hazánkkal szembeni, teljességgel megalapozatlan politikai támadásai XXI. századi gyarmatosítással érnek fel – állapította meg Hossó Andrea közgazdász a Daily Mail hasábjain. A magyar születésű, Londonban dolgozó szakember hosszú véleménycikkben fejtegette a Magyarországot érő, gyakran „abszurd” támadások okait és hátterét.