Az állami többségű Szberbank újabb 7,6 százalékának eladását eredetileg tavaly szeptemberre tervezték, de elhalasztották, miután a nemzetközi tőzsdei lejtmenet és kockázatkerülés 1,5 milliárd dollárral csökkentette a részesedés értékét. Annak mai értéke a tőzsdei árfolyam szerint 4,3 milliárd dollár. A részvény a hét végén 78,20 rubelen zárt Moszkvában – a bank vezetősége szerint 100 rubel alatt nem érdemes belefogni a privatizációba.

A 171 éves Szberbank – a legrégibb orosz kereskedelmi és takarékbank – részvényeit 1996-ban vezették be a moszkvai tőzsdére. Eddigi legnagyobb kibocsátása 2007. márciusban volt, akkor tőkeemelés formájában a 12 százalékát adták ki a tőzsdén. Jelenleg a részvények 57,58 százaléka – a szavazatok 60,25 százalékával – az orosz jegybanké, a többi közkézi, jelenleg több mint 263 ezer külföldi és orosz intézményi és kisbefektető birtokában. A külföldi tulajdon több mint 32 százalékos a Szberbankban.

Gref jelenleg az Egyesült Államokban tárgyal a Boeing repülőgépgyárral repülőgépek lízingjében való együttműködésről, és közben nyilatkozott a pénzintézet terveiről. Azt mondta, hogy különösebben terjeszkedni már nem akarnak. „Elég sok mindent felvásároltunk, úgyhogy csak két célpontunk maradt, Lengyelország és Törökország" – mondta Gref.

A Szberbanknak Oroszországon kívül Fehéroroszországban, Ukrajnában, Kazahsztánban van hálózata, illetve képviselete működik Németországban és Kínában, fióküzlete pedig Indiában.

Megvásárolván az osztrák Volksbank International közép- és kelet-európai hálózatát, a Szberbank idén februárban megjelent Boszniában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniába, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is. A Volksbank International magyar részlege 1,959 milliárd eurós mérlegfőösszegével a harmadik helyezett a Volksbank térségi pénzintézeteinek sorában, a cseh és a szlovák részleg mögött.

A Szberbank 505 millió euróért vette meg a Volksbank International egészét, ám 2,1 milliárd eurós tulajdonosi finanszírozást is átvállalt a korábbi részvényesektől, akik viszont öt évre 500 millió eurós hitelt adnak a Szberbanknak.

A Szberbanké az orosz pénzintézetek összes mérlegfőösszegének a 26 százaléka, a banktőke 30 százaléka, a lakossági betétek 50 százaléka, a lakossági és vállalati hitelpiac 30 százaléka. Tervei szerint 2014-ben az adózott eredményének már az 5 százaléka külföldről származik majd.