Komoly állami támogatást kap a német beruházó

WL
Forrás: MTI
2012. május 08., kedd 20:15
A Bosch 2012 második negyedévében kezdi meg a Kolozsvárhoz közeli nemeszsuki gyára építését, a 77 millió euróból kiépülő egységben gépkocsik elektronikus vezérlőegységeit gyártják.

A társaság keddi közleménye szerint az új gyáregységben 2013 végén indulhat a termelés. A 38 ezer négyzetméteres központban a jövő év végéig 340 alkalmazott foglalkoztatását tervezik, egy részük a termelésben, másik részük a kutatásban kap munkát. A társaság a következő években a gyár bővítését is tervezi.

A Kolozs megyei tanács februárban hagyta jóvá a Boschsal kötött szerződést. A cég a Kolozs megyei tanács tulajdonában levő Tetarom III. ipari parkban a Nokia távozásával megüresedett gyárcsarnokokba rendezkedik be.

Alin Tise tanácselnök a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a német beruházó mintegy 30 millió eurónak megfelelő állami támogatást kapott a nemeszsuki beruházáshoz. A társaság bizonyos export–import tevékenységeket vámmentesen, illetve a vámilletékek csökkentett vagy átütemezett befizetésével végezhet el. Alin Tise elmondta, az állami kedvezményeket az Európai Bizottságnál is be kellett jelenteni. „Miután jóváhagyják az állami támogatást, semmilyen akadály nem áll már a beruházás elkezdése útjában” – jelentette ki. A Kolozs megyei tanács elnöke azt is megemlítette, a társaság többlépcsős beruházása végén kétezer alkalmazott dolgozhat majd a nemeszsuki gyárban.

A nemeszsuki gyár a társaság autóvillamossági részlegéhez tartozik majd, amelynek a világszerte működő 17 egységében összesen mintegy húszezer alkalmazott dolgozik. A Bosch-csoportnak Romániában Bukarestben, Temesváron és Balázsfalván működnek egységei, ahol 1400 személyt foglalkoztatnak.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Túlzottdeficit-eljárás

Mit gondol, a kormány elmúlt időszakban tett erőfeszítései elengendőek ahhoz, hogy végre kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól?





Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS