A KT elnöke szerint ugyanakkor eminens érdekünk fűződik ahhoz, hogy az államháztartás külső forrásbevonása a lehető legolcsóbb legyen, ezért „helyes útnak” nevezte a megállapodást a nemzetközi hitelnyújtókkal, amelyre véleménye szerint valamikor ősszel vagy tavasszal kerülhet sor. A jövő évi költségvetésben elsősorban a bevételi oldal miatt vannak aggályai a Költségvetési Tanácsnak. A költségvetés benyújtása után formálódott, új adóelképzelések további feszültséget okoztak – mondta Kovács Árpád a Nol.hu vasárnap megjelent interjújában.

Hozzátette: senki nem vitatja a munkahelyvédelmi program céljait, de látni szeretnék, hogyan, miből finanszírozzák. – A tisztánlátást szolgálták az informális véleménycserék, de az írásos anyagokból alaposabb képet tudunk alkotni – fejtette ki, utalva arra, hogy a KT új véleményt készít a 2013-as költségvetésről, és ehhez kiegészítő információkat kért a kormánytól.

Belső logika

A KT elnöke szerint az egykulcsos adó vállalható program volt két éve, megvan a belső logikája, de a gazdasági környezet eddig nem kedvezett ennek. A középosztály megerősítését változatlanul fontosnak tartja, de úgy véli, az már mérlegelés kérdése, hogy hol kell meghúzni a teherviselésben a határokat. Érdemesnek tartja például átgondolni a szolidaritási járulék bevezetését, vagy lehetne más ütemben kivezetni a szuperbruttót.

A Költségvetési Tanács álláspontja szerint a növekedés jövőre jóval szerényebb lehet a költségvetésben tervezett 1,6 százaléknál. A GDP csökkenésének Kovács Árpád szerint kicsi a kockázata, de az egyszázalékos eltérés is százmilliárdos vagy annál nagyobb pozícióromlást okozhat.