Cégalapítás

Különös üzletre készülhet Csányi

Wiedemann Tamás, 2015. november 24., kedd 06:20, frissítve: kedd 09:38
Százhalombattán építene hulladékfeldolgozót az októberben alapított Homatech Zrt., amely Csányi Sándor OTP-elnökhöz köthető. Egy 27 hektáros terület adásvétele miatt érdemelte ki a vállalat a kormány kitüntető figyelmét. A százhalombattai önkormányzat ugyanakkor semmit sem tud a beruházásról, és úgy tűnik, a kormány sem akarja, hogy a helyi vezetés belelásson az ügybe.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníttatná Orbán Viktor miniszterelnök a Csányi Sándor OTP-elnökhöz köthető Homatech Recycling Zrt. százhalombattai beruházását – legalábbis ez derül ki a Kormány.hu-n november 19-én megjelent tervezetből. A kormányzati igyekezetet jól tükrözi, hogy az iromány véleményezésére mindössze egyetlen nap állt rendelkezésre, november 20-ig lehetett észrevételeket fűzni a beadványhoz. Úgy tűnik, még a százhalombattai önkormányzatot sem értesítette a kabinet, mivel a település hivatala is a Magyar Nemzettől értesült a tervezetről. A hivatalos indoklás szerint a beruházás célja egy hulladékfeldolgozó mintaüzem létesítése, ahol közel ötven új munkahely lesz, valamint a beruházó tevékenysége következtében jelentős exportértékesítés várható. A cégről annyit lehet tudni, hogy többségi tulajdonosa a Csányi Sándorhoz köthető Bonitás 2002 Kft., illetve a technológiát már határainkon túl használó DRON Industries s.r.o.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által készített hatásvizsgálati lap szerint a technológiát a beruházás befejeződésével egy hazai mintaüzem fogja hasznosítani, ezáltal környezetbarát termékeket lesz képes előállítani, ami munkahelyeket teremt, és növeli a megtermelt hozzáadott értéket. A tárca azt is megjegyezte, hogy a kiemelt státus elnyerése a finanszírozás elindulását képező ingatlan-adásvétel megvalósítása miatt fontos. A tulajdonosok ugyanis előrehaladott finanszírozási tárgyalásokat folytattak le az állami tulajdonú Eximbankkal a kérelem benyújtása előtt, és rendelkezésükre áll egy részletes finanszírozási ajánlat is. A telekvásárlásra, illetve átalakításra szándéknyilatkozatot írt alá a Homatech és az eladó részéről a Dunai Erőmű Zrt. A lapunk által lekért földhivatali adatok szerint a szóban forgó ingatlan egy 27,7 hektáros üzemi területet foglal magába.

Nagy a csend

Azon kívül, hogy nagy a hallgatás a beruházás körül, az ügy érdekessége, hogy a kiemeltté nyilvánítás csupán az önkormányzati közigazgatási hatóságokat érinti, mivel mentesíti a céget a különböző engedélyek beszerzése alól. A tervezet szerint ugyanis nem kell a településtől építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye a beruházás esetében. Százhalombatta polgármestere nem a Fidesz, hanem a Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület (ÉSZKE) jelöltjeként szerzett mandátumot a település vezetéséhez. Aligha lehet más oka a jogalkotónak, mint az, hogy a helyi városvezetés ne láthasson bele az üzletbe. A HVG.hu éppen egy hónapja számolt be arról, hogy az OTP-vezérhez köthető, október közepén alapított Homatech fióktelepe Százhalombattán, ugyanazon a címen van bejegyezve, mint az állami segédlettel nyélbe ütött kedvezményes gázvásárlásáról ismertté vált MET-csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű Zrt. A Homatech a hulladékfeldolgozáson kívül a kokszgyártás, a kőolaj-feldolgozást, sőt a villamosenergia-kereskedelmet is felvette a tevékenységei közé.

A vállalat jövőbeli tevékenységével kapcsolatban némi adalékot jelenthet Lehőcz Balázs Gábor, a MET Power AG vezérigazgatójának tavaly a Világgazdaságnak adott interjúja, amelyben arról beszélt, hogy új szerepkörben hasznosítaná a Dunamenti Erőmű 128 hektáros telephelyének használaton kívüli részét. A vezérigazgató szerint a terület jól megközelíthető vasúton, közúton és vízen is, valamint kiszolgálhatók onnan a közeli, százhalombattai ipari park vállalatai is. További százhalombattai terv, hogy a Dunamenti Erőmű felélesztené együttműködését a Mol dunai finomítójával. Áramot, forró vizet és gőzt is eladna a feldolgozónak.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 11. 24.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 14 db

A hozzászólások mutatása