Elemzői körkép

Magyarország jó biznisz az IMF-nek

Károly Gábor

2012. május 25., péntek 21:14
Az európai adósságválság, azon belül is a görög fejlemények mozgatták a héten a forint árfolyamát, mely át is lépte a lélektani 300 forintos euróárfolyamot. Az unió fizetőeszköze kétéves mélypontra gyengült a dollárral szemben. Az államadósság finanszírozása drágult ugyan, de az aukciók rendben elmentek a héten. Májusban 181 milliárd forintot törlesztettünk a valutaalapnak.

Jellemzően a „görög tényező” befolyásolta a piacokat a héten. Odor Tamás, a GlobalFX vezető elemzője az MNO-nak elmondta, hogy az elmúlt napokban ismét felerősödtek azok a hangok, melyek szerint Görögország elhagyhatja az euróövezetet. Előtte azért „behúznak annyi pénzt, amennyit csak tudnak” a mentőcsomagokból és az egyéb hitelprogramokból.

Kétéves mélyponton az euró

Több forgatókönyv is napvilágot látott már a görögök kilépésével kapcsolatban, s vannak közöttük egészen elképesztő ötletek is: ismét előkerülhet a drachma, vagy az euróra „nyomnának egy plecsnit” – és kész is a görög euró. Ezek a vésztervek, híresztelések „terhelik a világpiacokat”, melynek hatására az euró is jelentősen gyengült a dollárhoz képest, s elérte az 1,25-ös árfolyamszintet – az elmúlt öt évben csak 2010 közepén volt ennél gyengébb az unió fizetőeszköze.

Időközben az Európai Unió is megfogalmazta már az álláspontját: az EU nem szeretné kiengedni Görögországot az euróövezetből, mert az jelentős veszteségekkel járna az uniónak. A görögök mindeközben szaladnak betétjeikért, s folyamatosan veszik ki megtakarításaikat a bankokból – ez már 2009 óta tart, de az utóbbi időben felgyorsult.

Suppan Gergely megerősítette, hogy az európai adósságválság alakulása, azon belül is leginkább a görög fejlemények mozgatják a piacokat. A Takarékbank elemzője hozzátette, hogy „picit a katalánok is beleszóltak” az árfolyamok mozgásába, miután Katalónia elnöke bejelentette, hogy Spanyolország egyik legjelentősebb tartománya nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.

Hirdetés
Az Államadósság Kezelő Központ heti kincstárjegy-aukciói

3 hónapos 12 hónapos
meghirdetett / elfogadott mennyiség (Mrd Ft)
beérkezett ajánlat (Mrd Ft)
korábbi átlaghozam (%)
a heti aukción kialakult átlaghozam (%)
45 / 45
70,26
7,16
7,15
45 / 50
90,550
7,38
7,58

Kedden csökkenő kereslet mellett értékesített 3 hónapos diszkontkincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), míg csütörtökön kétszeres túljegyzéssel, a meghirdetett összeg felett adott el 12 hónapos állampapírokat.

Nőtt a lakossági állampapír-állomány

Az állam a kifejezetten a lakosságnak szánt értékpapírokból áprilisban 34,8 milliárd forintnyit értékesített, amely 4 milliárddal több a márciusi összegnél – közölte kedden az ÁKK.

„Óriási kereslet ugyan nem volt, de az aukciók rendben elmentek” – hangsúlyozta Odor. A hozamok csütörtökön nőttek, de összességében az elmúlt hetek aukcióhoz képest jelentős változás nem történt. „Jól elmentek a papírok” – tette hozzá.

Suppan szerint a „görög válság eszkalálódása” érezhető az állampapír-aukciókon is. Összességében átlagos volt a jegyzés, de a plusz ötmilliárdos értékesítés mindenképpen pozitívan értékelendő.

Fizetünk, mint a katonatiszt

Májusban Magyarország 181 milliárd forintot törlesztett a Nemzetközi Valutaalapnak. „A jó hiteles mindig jó biznisz” – mutatott rá Odor, aki szerint már csak emiatt is megszületik majd a megállapodás a készenléti hitelkeretről. „A görögökhöz képest kifejezetten jó adósok vagyunk” – tette hozzá.

A parlament június 4-én szavazhat a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító javaslatról, így a jogerőre emelkedést követően megkezdődhetnének a formális tárgyalások az IMF-fel és az EU-val. Suppan kiemelte, hogy a piac „tényként kezeli” a jegybanktörvény módosítását, így ezt már „beárazta”. Sokkal inkább kérdéses az, hogy az IMF miként fog erre reagálni. Ha csúszna a törvénymódosítás, az mindenképpen negatívan hatna a piacokra.

Péntekre stabilizálódott a forint

A görög események negatívan hatottak a régiós devizákra, így a cseh koronára és a lengyel złotyra is. A forint az áprilisi csúcsok közelében mozog – emelte ki Odor. A szakértő szerint 300 forint körüli szinten maradhat az euró árfolyama.

A forintárfolyam alakulása a héten
A forintárfolyam alakulása a héten
MNO grafika - Forrás: Reuters

Hozzászólások

  1. sekele 2012. május 28., hétfő 15:03
    Én azt olvastam, hogy pont azt a pontját az MNB törvénynek amit az IMF a tárgyalás megkezdésének elsődleges feltételeként szabott nem tervezi módosítani a kormány. Ez a törvény biztosította korábban, hogy az MNB biztonsági tartalékát a kormány nem használhatja fel gazdasági célokra. Remélem, azért eltekint ettől az IMF.
  2. KisPál 2012. május 27., 16:58
    Hát hogyne "adambordaja" az IMF önköltség alapon ad kölcsönt.
  3. adambordaja 2012. május 27., 15:30
    Az euro alacsony erteke ahhzo vezet,hogy egyre no a nemet export a dollar ovezetbe...
    Miert nem emelkedik a magyar export,hiszen a forint erteke is leesett a mas valutakkal szemben? Persze minden joeert Orbanek feleosek,minden rosszert masok...
    Ilyen a kereszteny vallas is : a joert az Isten a felelos,a rosszert az ordog...Amen ?
  4. adambordaja 2012. május 27., 15:24
    Az IMF-nek nem a biznisz a celja.Aki mast allit az hazug alak.Akinek tetszik az IMF az ne kerjen tole kolcsont.
  5. KisPál 2012. május 26., szombat 19:33
    No nem csak az IMF-nek! Abban biztos vagyok,hogy az eltűnt nemzeti vagyon sem hazai és pláne a nemzetközi haszonélvezőit sem ismerhetjük meg soha!
    Elszámoltatás...........ugyan.
  6. Lyenő 2012. május 26., szombat 11:45
    butaSSu buta kérdésére a válaszom: Te vagy a hülye butaSSu!
  7. zolka77 2012. május 26., szombat 08:57
    basatu ne játszd az agyad, az IMF tárgyalások csakis azért nem kezdődtek még meg, mert a hozzád hasonlóak és persze a baloldali EP képviselők a saját nemzetük ellen tevékenykedik!
  8. basatu 2012. május 26., szombat 06:50
    Kis apróság,az IMF 3-4% kamatot kér a pénzért,a magyar állampapírok pedig 8-9 %-t! Nos akkor ki a hülye,orbán vagy az IMF?
  9. 2012. május 25., péntek 23:14
    Katus 2012. május 25., péntek 22:55
    "Aki felvették és elherdálták ,teljes vagyon elkobzást csinálnák."
    Do you speak Hungarian?
  10. Katus 2012. május 25., péntek 22:55
    Aki felvették és elherdálták ,teljes vagyon elkobzást csinálnák.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Túlzottdeficit-eljárás

Mit gondol, a kormány elmúlt időszakban tett erőfeszítései elengendőek ahhoz, hogy végre kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól?





Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS