Belföld

Már többször ajtót akartunk mutatni a hitelminősítőknek

BL

2011. november 05., szombat 05:13
Többször felmerült már, hogy Magyarország ne vegye igénybe mind a négy hitelminősítő „szolgáltatásait” – tudta meg a Magyar Nemzet egy neve elhallgatását kérő forrástól.
Hirdetés

Mint a lap szombati számában írja, ezzel hazánk megspórolná a kifizetett díjak egy részét. Ráadásul ez nem jelentené azt, hogy megszűnnének a minősítések, elvileg ugyanis a nagy házak fizetés nélkül is elkészítik azokat, ha az adott ország területén van olyan vállalat, amely megrendeli a szolgáltatásukat. Ezt a gondolatot azonban eddig mindig elvetették, félve attól, hogy minősítés hiányában a befektetők elmaradnának az állampapírpiacról. A Magyar Nemzet úgy tudja, az árak megállapításánál nincs alku, a minősítők „mondanak egy összeget”.

Mint ismert, az Államadósság Kezelő Központ az egyik internetes lap kérdésére tette közzé, hogy 2010-ben majdnem 120 millió forintot fizettek a Fitch Ratingsnek, a Moody’s-nak, a Standard & Poorsnak és a JCRA intézetnek. Erre reagálva Bogár László a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott, hogy ez olyan, mintha az elítéltnek kellene állnia a kivégzés költségeit. A közgazdász szerint az egész hitelminősítői rendszer nonszensz. Tevékenységüket senki nem ellenőrzi, és ha a nagyspekulánsok érdeke azt kívánja, a magyar besorolás lerontásában semmi sem fog akadályt jelenteni – tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS