Kovács András
Kovács András

A keynesi gazdasági modell a vegyes gazdaságokat helyezi előtérbe, ahol mind az állami, mind pedig a magánszektor fontos szerepet játszik. A modell szemben áll a laissez-faire-típusú gazdaság eszméjével, amely amellett tett hitet, hogy a magánszektor és a piac az állam beavatkozása nélkül is – hosszú távon – működőképes.

Keynes elmélete szerint makroszinten érvényesülő trendek a döntőek, amelyek fölülírják a mikroszinten (az egyének szintjén) meghozott döntéseket. Ahelyett, hogy a gazdasági fejlődést a hosszú távon a várható gazdasági növekedés határozná meg (ahogyan számos klasszikus közgazdász hitte a tizennyolcadik század második felében, Keynes a javak iránt megnyilvánuló aggregált kereslet fontosságát hangsúlyozta, különösen gazdasági visszaesés esetén.

Amellett érvelt, hogy a kormánynak lehetősége van arra, hogy a makroszinten megnyilvánuló keresletet ösztönözze, s ezáltal küzdjön a munkanélküliség és az 1930-as évek alatt röviden megtapasztalt defláció ellen. (Wikipedia)

Matolcsy gazdaságpolitikai, gazdaságfilozófiai elképzelései alapvetően stabilitást mutatnak – hangsúlyozta Csery. Példaként hozta föl, hogy a nemzetgazdasági miniszter egy 1995-ös írásában a „ne temessük, hanem olvassuk Keynest” kijelentést tette, és az egykori közgazdászt Albert Einsteinhez hasonlította.  

Ráadásul a keynesiánus elmélethez kapcsolódó konkrét gazdaságpolitikai eszközrendszer is már 2005-ben körvonalazódott: a Fidesz gazdasági konzultációjának eredményeit összegző kiadványban – melynek egyik szerkesztője Matolcsy volt – szerepelt az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó és a családi adókedvezmény, hasonlóan a Kárpát-medencei gazdasági övezet kialakításának ötletéhez, valamint a munkaközpontú gazdaság koncepciójához – mutatott rá az elemző.

Nem engedték

Talán soha annyira ellentmondásos személyiség nem irányította még a magyar gazdaságpolitikát, mint Matolcsy. A nemzetgazdasági miniszter tevékenységének megítélése – finoman szólva is – vegyes képet mutat – állapította meg Csery. A baloldali szakemberek és véleményformálók szerint Matolcsy teljesen elveszítette a realitásérzékét, de még a jobboldali közgazdászok is „össztűz” alá vették a minisztert.

Az elemző meglátása szerint a kormányváltáskor a legfőbb cél egy neokeynesiánus gazdaságpolitika elindítása volt, ami a fiskális stimulusokkal történő növekedés-ösztönzésre épült volna, csakhogy az Európai Bizottság nem engedélyezte a költségvetési deficit elengedését, így az eredeti célok megvalósításához egyetlen eszköz maradt: az improvizatív bevételnövelő intézkedéssorozat.

Fogságban születnek

Csery úgy látja, hogy a hazai gazdaságpolitika mozgásterét erőteljesen meghatározza a külpiacok teljesítménye, ezért alapvető kérdés, hogyan alakul majd az euróövezeti gazdaságok helyzete. 2014-ben az lesz majd meghatározó, hogy az elindított strukturális átalakításoknak mennyire lesznek kézzelfogható eredményei, ha nem lesznek, akkor bukott reformkísérletnek fogják értékelni ezt az időszakot – tette hozzá.

Kétségtelen, hogy a matolcsyzmus bizonyos értelemben egy gazdaságpolitikai „kísérletnek” tekinthető, ami természetes módon éles reakciót vált ki a közvéleményből – vélekedett Csery. A probléma az, hogy ezek a reakciók a magyar hagyomány „fogságában” születnek, nélkülözik a megismerés igényét, és kimerülnek abban, hogy megvitatásra alkalmatlannak nyilvánítanak minden olyan kezdeményezést, amely valamilyen formában a hagyomány megtörésére irányul – mutatott rá a szakértő.

A Nyugat felé

Végső soron a matolcsyzmus és tágabb értelemben az egész orbáni politika arról szól tehát, hogy lehetséges-e a hagyományokkal szemben kormányozni, hiszen az „ország újjászervezésének” projektje, az új korszak megnyitásának szándéka, a régi problémák új megközelítése mind-mind a hagyományok megtörésére irányul – vélekedett az MPK elemzője. Úgy látja, kockázatos vállalkozás a berögzült hagyományok megtörése.  

Némileg paradox módon, de a történelmileg berögzült rossz gyakorlatok és zsigeri reakciók felülírásának tekintetében a második Orbán-kormány épp a Nyugat felé igyekszik közelíteni az országot – mondta a szakértő. Igaz, ezt a törekvést aligha tekinthetjük világos és konzisztens folyamatnak, hiszen ellentmondások sokasága övezi, ami megfelelő táptalajt biztosít azon ellenzéki kritikáknak, amelyek szerint Magyarország és a Nyugat között nemhogy csökkent, hanem nőtt a távolság az elmúlt két évben – zárta szavait.