Alkalmazkodás

Munkákat söpör el a digitális kor

Balogh Roland, 2016. január 10., 11:00
A fejlődés korábban újabb és újabb munkaköröket teremtett hosszú távon, és felpörgette a munkaerőpiacot. Most azonban első ízben úgy tűnik, épp az ellenkezője zajlik, a nagy kérdés ebben a vesszőfutásban pedig az, milyen munkakörök élik túl és alkalmazkodnak a digitális forradalomhoz, illetve hány embernek kell végeznie produktivitás szempontjából teljesen értelmezhetetlen munkát.

Új jelenség ütheti fel a fejét, ami nem más, mint a technológiai munkanélküliség, amikor a fejlesztések hatására több munkaerő fut ki a piacról, mint amennyit épp aktuálisan át tudnánk strukturálni. Ezzel tehát mindenképpen számolni kell, s meg kell valahogy oldani. Erről értekezett John Maynard Keynes, és elemzését még 1930-ban, tehát a nagy gazdasági világválság idején vetette papírra. A brit matematikus-közgazdász akkor arról spekulált, milyen kihívások előtt állnak majd az unokái, az a nemzedék, amelynek száz évvel később, 2030 táján kell majd helytállnia a munkaerőpiacon.

A kérdés továbbra is adott, és napjaink közgazdászai, szociológusai is ugyanezt feszegetik. Egyes vélemények szerint a jelenlegi gazdasági válságból való kilábalás egyik nagy problémája is ez a Keynes által lassan kilencven éve lefektetett trend. Ezért húzódik el ennyire, mert a fejlesztések hatására a munkafolyamatokat automatizálják, és a munkanélkülivé vált tömegek közül egyre többeknek nehéz visszatérnie a munkaerőpiacra. A statisztikák is ezt látszanak igazolni. Míg ugyanis például az Egyesült Államokban az 1960-as években a 25–54 éves munkaképes férfiak közül húszból mindössze egy volt munkanélküli, addig Bill Clinton utolsó pénzügyminisztere, Larry Summers kalkulációi szerint tíz év múlva ez az arány 1:7 lesz majd. A munkanélküliség pedig elsősorban a nyugati előállító-ipart, a gyártást sújtja majd leginkább, ahol az elmúlt hatvan évben harmadára esett a foglalkoztatottság, s bizonyos helyeken a szektor már a teljes foglalkoztatás mindössze 10 százalékát adja.

Egyre nagyobb a szakadék

Ugyancsak komoly feszültségeket okoz a fejlett és a fejlődő országok között egyre inkább érezhető szakadék. Közgazdászok szerint a nyugati társadalmakban az automatizmusnak köszönhetően egyre több az úgynevezett haszontalan munka, beosztás. Ahogy erről David Graeber, a London School of Economics antropológusa megjegyezte, az ilyen, alacsony kreativitást igénylő, számítógépes irodai munkaköröket csak azért tartják, hogy valamivel elfoglalják a haszontalanná, feleslegessé váló dolgozókat. Graeber szerint ezeknek a munkaköröknek az életben tartása nem gazdasági kérdés, oka inkább az, hogy a pénzügyek felett őrködő réteg ellenőrzés alatt tartsa a „kisembereket”. Közben a fejlődő országokban pedig a fejlett nagyvállalatok kitelepített üzemeiben töredékbérért végzik ugyanazt a munkát, amit Nyugaton már amúgy sem csinálnának meg. Így például több nagy gépjárműveket gyártó cégnek jobban megéri, hogy üzemét ne a robotizáció irányába fejlessze, hanem mondjuk Kelet-Európába, illetve Ázsiába telepítse ki. Majd ha bérfeszültség keletkezik, akkor továbbtelepítsék gyártósoraikat olyan országba, ahol még alacsonyabb a bérszint, s így még olcsóbban jussanak a késztermékekhez.

S hogy a digitális forradalom miképp érinthet egyes munkaköröket? Az Oxfordi Egyetem két kutatója, Carl Benedikt Frey és Michael Osborne nem régi kalkulációi szerint a telemarketingesek 99, míg a könyvelők 94, a kiskereskedelmi eladók 92 százaléka eshet áldozatául ennek a fejlődésnek húsz éven belül. A globális gazdasági lap, a The Economist által is közölt listában 86 százalékos „eltűnési aránnyal” számolva ugyancsak veszélyben vannak az ingatlanügynökök, ahogy a titkárnők, gépírónők 89 százaléka is munkanélküli lehet két évtized múlva. Kimagasló értéken állnak amúgy a műszerészek (65 százalék), a polgári repülőgépek pilótái (55), a közgazdászok (43), az egészségügyben dolgozó szakszemélyzet (40) és a színészek (37). S hogy milyen területen látszik biztosnak a munkakör? A fogorvosok csak 0,4 százalékkal lehetnek kevesebben, mint ma. Az újságíróknál, szerkesztőknél ez az arány 6 százalék körül alakulhat.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 08.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 21:00
  2. 20:49
  3. 20:48
  4. 20:33
  5. 20:30
  6. 20:19
  7. 20:12
  8. 20:00
  9. 19:52
  10. 19:50
  11. 19:42
  12. 19:36
  13. 19:25
  14. 19:15
  15. 19:12
  16. 18:55
  17. 18:42
  18. 18:30
  19. 18:26
  20. 18:11
  21. 18:07
  22. 17:51
  23. 17:42
  24. 17:36
  25. 17:33
  26. 17:30
  27. 17:23
  28. 17:03
  29. 17:02
  30. 17:00
  31. 16:58
  32. 16:50
  33. 16:37
  34. 16:14
  35. 16:12
  36. 15:59
  37. 15:41
  38. 15:28
  39. 15:20
  40. 15:14
  41. 15:11
  42. 15:05
  43. 15:00
  44. 14:54
  45. 14:52
  46. 14:44
  47. 14:25
  48. 14:04
  49. 13:42
  50. 13:33
hirdetés

Hozzászólások - 21 db

A hozzászólások mutatása