Alkalmazkodás

Munkákat söpör el a digitális kor

Balogh Roland, 2016. január 10., 11:00
A fejlődés korábban újabb és újabb munkaköröket teremtett hosszú távon, és felpörgette a munkaerőpiacot. Most azonban első ízben úgy tűnik, épp az ellenkezője zajlik, a nagy kérdés ebben a vesszőfutásban pedig az, milyen munkakörök élik túl és alkalmazkodnak a digitális forradalomhoz, illetve hány embernek kell végeznie produktivitás szempontjából teljesen értelmezhetetlen munkát.

Új jelenség ütheti fel a fejét, ami nem más, mint a technológiai munkanélküliség, amikor a fejlesztések hatására több munkaerő fut ki a piacról, mint amennyit épp aktuálisan át tudnánk strukturálni. Ezzel tehát mindenképpen számolni kell, s meg kell valahogy oldani. Erről értekezett John Maynard Keynes, és elemzését még 1930-ban, tehát a nagy gazdasági világválság idején vetette papírra. A brit matematikus-közgazdász akkor arról spekulált, milyen kihívások előtt állnak majd az unokái, az a nemzedék, amelynek száz évvel később, 2030 táján kell majd helytállnia a munkaerőpiacon.

A kérdés továbbra is adott, és napjaink közgazdászai, szociológusai is ugyanezt feszegetik. Egyes vélemények szerint a jelenlegi gazdasági válságból való kilábalás egyik nagy problémája is ez a Keynes által lassan kilencven éve lefektetett trend. Ezért húzódik el ennyire, mert a fejlesztések hatására a munkafolyamatokat automatizálják, és a munkanélkülivé vált tömegek közül egyre többeknek nehéz visszatérnie a munkaerőpiacra. A statisztikák is ezt látszanak igazolni. Míg ugyanis például az Egyesült Államokban az 1960-as években a 25–54 éves munkaképes férfiak közül húszból mindössze egy volt munkanélküli, addig Bill Clinton utolsó pénzügyminisztere, Larry Summers kalkulációi szerint tíz év múlva ez az arány 1:7 lesz majd. A munkanélküliség pedig elsősorban a nyugati előállító-ipart, a gyártást sújtja majd leginkább, ahol az elmúlt hatvan évben harmadára esett a foglalkoztatottság, s bizonyos helyeken a szektor már a teljes foglalkoztatás mindössze 10 százalékát adja.

Egyre nagyobb a szakadék

Ugyancsak komoly feszültségeket okoz a fejlett és a fejlődő országok között egyre inkább érezhető szakadék. Közgazdászok szerint a nyugati társadalmakban az automatizmusnak köszönhetően egyre több az úgynevezett haszontalan munka, beosztás. Ahogy erről David Graeber, a London School of Economics antropológusa megjegyezte, az ilyen, alacsony kreativitást igénylő, számítógépes irodai munkaköröket csak azért tartják, hogy valamivel elfoglalják a haszontalanná, feleslegessé váló dolgozókat. Graeber szerint ezeknek a munkaköröknek az életben tartása nem gazdasági kérdés, oka inkább az, hogy a pénzügyek felett őrködő réteg ellenőrzés alatt tartsa a „kisembereket”. Közben a fejlődő országokban pedig a fejlett nagyvállalatok kitelepített üzemeiben töredékbérért végzik ugyanazt a munkát, amit Nyugaton már amúgy sem csinálnának meg. Így például több nagy gépjárműveket gyártó cégnek jobban megéri, hogy üzemét ne a robotizáció irányába fejlessze, hanem mondjuk Kelet-Európába, illetve Ázsiába telepítse ki. Majd ha bérfeszültség keletkezik, akkor továbbtelepítsék gyártósoraikat olyan országba, ahol még alacsonyabb a bérszint, s így még olcsóbban jussanak a késztermékekhez.

S hogy a digitális forradalom miképp érinthet egyes munkaköröket? Az Oxfordi Egyetem két kutatója, Carl Benedikt Frey és Michael Osborne nem régi kalkulációi szerint a telemarketingesek 99, míg a könyvelők 94, a kiskereskedelmi eladók 92 százaléka eshet áldozatául ennek a fejlődésnek húsz éven belül. A globális gazdasági lap, a The Economist által is közölt listában 86 százalékos „eltűnési aránnyal” számolva ugyancsak veszélyben vannak az ingatlanügynökök, ahogy a titkárnők, gépírónők 89 százaléka is munkanélküli lehet két évtized múlva. Kimagasló értéken állnak amúgy a műszerészek (65 százalék), a polgári repülőgépek pilótái (55), a közgazdászok (43), az egészségügyben dolgozó szakszemélyzet (40) és a színészek (37). S hogy milyen területen látszik biztosnak a munkakör? A fogorvosok csak 0,4 százalékkal lehetnek kevesebben, mint ma. Az újságíróknál, szerkesztőknél ez az arány 6 százalék körül alakulhat.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 08.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 21 db

A hozzászólások mutatása