A pécsi polgármesteri hivatalban tartott eseményen Winkler Tamás felidézte, hogy a Tettye Forrásház 2009 őszén lépett a Pécsi Vízmű helyébe, s azóta közvetve mintegy 4 milliárd forint maradt a pécsiek zsebében. A két év alatt a Pécsi Vízmű tervezett díjképletéhez képest 1,9 milliárd forint maradt a lakosságnál, a társaság mintegy félmilliárd forint nyereséget „termelt”, a cég működése során pedig másfél milliárd forintot sikerült megtakarítani.

Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház vezérigazgatója elmondta: az idei évben 4,5-5 milliárd forint árbevétel mellett legalább 300 millió forintos adózott eredménnyel számolnak. Az ügyfélszolgálati adatok szerint a fogyasztók 94 százaléka elégedett a Tettye Forrásház működésével. Sándor Zsolt hozzátette: tudják, hogy még vannak területek, amelyeken van mit javítaniuk. Ilyen a számlázás, amelyre 2012 januárjában új rendszert vezetnek be. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég 2010-ben 564, 2011-ben 877 millió forintot fordított a közművek rekonstrukciójára.

A Tettye Forrásháznak 175 ezer ügyfele van Pécsen és a környező tizenhárom településen – közölték a sajtótájékoztatón.