A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi elemzőstábja befektetők számára összeállított, hétfőn ismertetett márciusi piaci stratégiai helyzetértékelésében nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások esetleg csak az EU kötelezettségszegési felvetéseivel kapcsolatos magyar válasz után kezdődhetnek.

A cég londoni közgazdászai ennek alapján most már azzal számolnak, hogy az egyezség az unióval és a valutaalappal legkorábban júniusban születhet meg, de a Morgan Stanley elemzői szerint annak a kockázata is fennáll, hogy a megállapodás „átcsúszik a második félévre”. A ház szerint mindez azt is jelentheti, hogy a magyar jegybank is később kezdhet hozzá a monetáris enyhítéshez. A Morgan Stanley londoni elemzői hétfői értékelésükben közölték, hogy most már csak egy fél százalékpontos MNB-kamatcsökkentést várnak az idei év végéig.

Mint megírtuk, Csaba László szerint „IMF-hitel nélkül el lehet lenni, ha egyébként a dolgaink rendben vannak”. A közgazdász, akinek a véleményét a miniszterelnök is kikéri, 50 százalékra taksálta az IMF-megállapodás esélyét. Fellegi Tamás pedig pénteken Washingtonban bejelentette: közeledett Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap álláspontja abban, hogy az egyeztetés fókuszában a gazdasági-pénzügyi kérdéseknek kell állniuk. A tárca nélküli miniszter múlt héten informális megbeszéléseket folytatott az IMF illetékeseivel.


A Morgan Stanley korábban még a legderűlátóbbak között volt az IMF/EU-megállapodás időpontjával kapcsolatban a nagy londoni házak körében. A cég City-beli közgazdászai előző, múlt hónapban összeállított előrejelzésükben még 75 százalék körüli esélyt adtak arra, hogy a megállapodás márciusban vagy áprilisban létrejön. Más nagy londoni házak azonban már eddig is inkább a nyárra valószínűsítették az IMF/EU-megállapodás várható időpontját.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek nemrégiben összeállított áttekintésükben azt jósolták, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások „nehezek és időigényesek” lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig. A Barclays Capital elemzőstábja ennek alapján jelenleg azzal számol, hogy a legjobb esetben az idei harmadik negyedévben kezdődhet az IMF/EU-program végrehajtása.

A Bank of America – Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai feltörekvő térségi közgazdászai, akik nemrégiben Budapesten tettek tájékozódó látogatást, tapasztalataikról Londonban ismertetett beszámolójukban úgy ítélték meg, hogy az idei második negyedév végére még mindig elérhető ugyan a megállapodás az IMF/EU-hitelprogramról, de megvan a kockázata a késésnek.

Magyarország hiteles programot fog kidolgozni

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő ugyanakkor derűlátóbb előrejelzést adott. Múlt hét végi elemzésében közölte: várakozása szerint Magyarország hiteles államháztartásideficit-csökkentő programot fog kidolgozni annak érdekében, hogy tavasszal elérhető legyen a finanszírozási megállapodás az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal. A Fitch szerint ennek eredményeként valószínűsíthető az is, hogy az EU visszavonja minapi döntését 495 millió euró felfüggesztéséről a Magyarországnak jövőre rendelkezésre álló, 1,7 milliárd eurós kohéziós pályázati keretből.

A hitelminősítő alapeseti előrejelzése szerint az IMF/EU-finanszírozás biztosítása jár annyi előnnyel – és a Fitch szerint „ezt Magyarország is felismeri” –, hogy a magyar kormány az EU által megszabott határidőig kidolgozza a kért deficitcsökkentő intézkedéseket.

Az EU-elvárásokat is teljesíteni kell

Ugyanakkor a Fitch Ratings londoni elemzői is annak a véleményüknek adtak hangot elemzésükben, hogy bár a túlzottdeficit-eljárás, valamint a magyar jegybanktörvénnyel és a bírói karral kapcsolatban az EU-val folytatott vita nem kapcsolódik kifejezetten össze, mégis „széleskörű az a várakozás”, hogy az államháztartási deficittel kapcsolatos EU-elvárásokat is teljesíteni kell, mielőtt az IMF/EU-finanszírozás Magyarország számára elérhetővé válik.

Hasonló véleményt fogalmaztak meg nem sokkal korábbi elemzésükben a Moody’s Investors Service londoni szakelemzői is. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportjának múlt heti helyzetértékelése szerint jóllehet az Európai Bizottság „nem jelezte kifejezetten”, hogy a jövőbeni pénzügyi támogatás függ-e a Brüsszel és Budapest között felmerült vitás kérdések „némelyikének vagy mindegyikének” megoldásától, a kérdésekben fennálló, „folytatódó nézeteltérések” Magyarország és az EU között azonban mégis az IMF és az EU pénzügyi támogatási csomagjáról szóló tárgyalások késedelmét okozzák. Befektetők számára összeállított globális áttekintésben a Moody’s a késedelmet Magyarország adósmegítélési szempontjából negatívnak értékelte.

Mint arról beszámoltunk, a Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak – különösen a bírói függetlenség követelményének – mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.