„A kizárás nem megoldás az adósságválságra. Ha az euróövezet szétesik, az az összes európai intézmény szétesését is magával vonja” – vélekedett Temisztoklisz Dimidisz a Kurier című újságban.

Michael Spindelegger osztrák alkancellár-külügyminiszter, a kisebbik osztrák kormánypárt elnöke előző nap ugyancsak a Kuriernak nyilatkozva úgy vélekedett, az euróval szembeni bizalom helyreállítása érdekében módosítani kell az uniós szerződéseket, hogy szükség esetén ki lehessen zárni tagokat a valutaunióból, „ha nem tartják be a kötelezettségeiket”.

Egy ilyen javaslat „kapóra jön a spekulánsoknak”, romboló hatású, és aláássa az adósságválságba került országok erőfeszítéseit, hogy kikerüljenek a válságból – mondta a görög nagykövet.

Beláthatatlan következmények

Werner Faymann osztrák kancellár pénteken közleményben tudatta, nem ért egyet Spindelegger kijelentésével. Az esetleges előnyöket, amelyeket az euróövezet szétesése jelentene egyes országokra nézve, messze meghaladnák a károk – vélekedett. „Ha az euróövezet kormányai úgy döntenének, hogy nem segítenek többé egy másik tagállamot, akkor az most is gyakorlatilag arra kényszerülne, hogy kiváljon a valutaunióból. Egy euróövezeti ország államcsődje azonban beláthatatlan következményekkel járna egész Európára nézve” – érvelt az osztrák kormányfő.

Megfelelő pillanat

Közben a lengyelek csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy csatlakozzanak az euróövezethez. Jacek Rostowski  pénzügyminiszter azt mondta: Lengyelországnak változatlanul eltökélt szándéka, hogy csatlakozik, de csak akkor, ha az Európai Monetáris Unió strukturálisan egészséges lesz.

A második negyedévben az euróövezet és az Európai Unió gazdasága is visszaesett az előző negyedévhez képest. Az euróövezetben az ipari termelés is csökkent júniusban.

Az európai intézményi kötvénybefektetők csaknem kétharmada bízik abban, hogy az adósságválsággal küszködő euróövezet fennmarad jelenlegi formájában – közölte augusztus elején a Fitch Ratings.

Németországban a lakosság szűk többsége elutasítja az „Európai Egyesült Államok” gondolatát, de csaknem minden második ember üdvözölné, ha az eddiginél szorosabb politikai és gazdasági egységbe fejlődne Európa.

A német kancellár csütörtökön kanadai látogatása során kiállt az euró mellett, valamint a politikai unió szükségességét és a költségvetési takarékosság fontosságát hangsúlyozta. Angela Merkel megismételte, hogy az euróválság megoldásához politikai unióra lesz szükség a közös fizetőeszközt használó országok között. Elmondta, hogy támogatja az Európai Bizottság jogköreinek kiterjesztését a fiskális paktumban lefektetett költségvetési szabályokat megsértő államokkal szembeni fellépésre.

Döcög

A Magyar Nemzet korábban arról írt, döcögve halad Brüsszel és Berlin az euróövezeti adósságválság általuk felvázolt megoldása felé. Az uniós állandó mentőalap indulását alkotmányossági aggályok akadályozzák, amelytől az eurózóna bajba került tagállamainak megmentését várják. Előbb a német, majd a legújabb hírek szerint az uniós bíróság is vizsgálja az alapot alkotmányossági szempontból.