A közlemény szerint a minisztérium az uniós szabályoknak megfelelően még a múlt év végén Brüsszelbe küldte notifikációs eljárásra a magyar termék rendelet tervezetét. Az EU válaszlevélben elismerte, hogy az önkéntes szabályozás nem ellentétes az áruk szabad áramlásának uniós alapjogával, mégis úgy ítéli meg, hogy a származási hely feltüntetése már önmagában is diszkriminatív, hiszen arra ösztönözheti a magyar fogyasztókat, hogy az import élelmiszerekkel szemben a hazai termékeket válasszák – közölte a VM. A tárca tájékoztatott: a levélben több olyan bírósági döntésre utalnak, amelyekben hasonló, más tagországi kezdeményezéseket Brüsszel már elutasított. A minisztérium álláspontja, hogy a kategóriák jelölése önkéntes lenne, vagyis a szabályozás nem kívánja helyettesíteni, felülírni a már meglévő közösségi szabályokat.

Gyaraky Zoltán korábban a Lánchíd Rádiónak nyilatkozott arról, hogy nem értik a rendelet lényegét, célját Brüsszelben. Bővebben>>>

Az unió a tervezett szabályozás bonyolultságára is felhívta a hazai rendeletalkotók figyelmét. Attól tartanak ugyanis, hogy a hazai fogyasztók nem tudnak majd eligazodni a „magyar termék”, „hazai termék” és a „hazai feldolgozású termék” megjelölések között. A VM közleménye szerint éppen azért, mert belföldön nő a magyar élelmiszerek iránti igény, de a fogyasztók nehezen igazodnak el a különféle címkék és jelölések között, a szaktárca a magyar termék rendelettel kívánja a vásárlókat segíteni.

A tárca ismerteti: a rendelettervezet három kategóriába sorolja a magyar eredetű élelmiszereket. „Magyar termék” minősítés, vagy bármely más, az élelmiszer magyar származását tartalmazó állítás kizárólag akkor tüntethető fel az árun, ha az magyar alapanyagból, Magyarországon készült. „Hazai terméknek” akkor nevezhető az élelmiszer, ha összetevőinek legalább ötven százaléka magyar, és a feldolgozás minden egyes lépése Magyarországon történt. A harmadik kategória a „hazai feldolgozású termékek” köre, idetartoznak a Magyarországon feldolgozott, de többségében import eredetű összetevőket tartalmazó élelmiszerek.

A szaktárca szakértői részletesen elemzik, értékelik az uniós álláspontot, és az egyeztetéseket követően megteszik a szükséges pontosításokat azért, hogy az önkéntes szabályozás lehetőségével minél hamarabb élhessenek a gyártók és a forgalmazók – közölte a VM.