Közel 90 ország termékei versenyeztek az 1969-ben alapított IWSC-n, amely a világ italkészítőinek egyik meghatározó vetélkedése, és ahova Magyarországról több pályázat is érkezett. Az IWSC honlapja szerint az idei versenyen több magyar cég terméke is díjazásban részesült: aranyérmet szerzett a Zwack Kecskeméti Pálinkamanufaktúra két terméke, továbbá a Pajzos borászat 2000-es évjáratú 6 puttonyos tokaji aszúja. Emellett számos magyar ital kapott ezüst- és bronzérmet is.

Az angliai Surrey-ben rendezett versenyen a bírálati folyamat két lépcsőből áll: egyfelől a szakmai zsűri vakkóstolásából, másfelől részletes kémiai és mikrobiológiai elemzésből. A versenyben csak olyan termékek vehetnek részt, amelyek jelentős tételben kerülnek kereskedelmi forgalomba. Az aranyérmes kökénypálinka mellett ezüstéremmel ismerték el a manufaktúra birs-, szilva-, fehéreper- és szomolyai feketecseresznye-párlatait, míg a gyulai vilmoskörte- és kajszibaracka-pálinkák bronzérmet kaptak.

A társaság közleménye emlékeztet, hogy termékei 2012-ben a hazai HunDeszt pálinkaversenyen, valamint az ausztriai Destillata nemzetközi párlatversenyen is számos díjat szereztek. A Gyulai Pálinka Manufaktúra gyökerei közel 300 évre nyúlnak vissza, az első magyar pálinkafőzdét Harruckern János báró alapította Gyulán 1731-ben. A cég napjainkban több mint harmincféle termékkel van jelen a piacon, ezek között megtalálhatók az erdei, vad gyümölcsökből készült különlegességek, a klasszikus ízek és az ágyas pálinkák is, specialitásuk pedig a házasított pálinkák, a Gyulai évszakok.