Normalizálódik a lakáspiac

WA
Forrás: MTI
2012. május 02., szerda 17:15
A magyarországi lakáspiacon az egy évvel ezelőttihez képest ezerrel több, 7306 lakás kelt el idén áprilisban, ez a szám azonban ezerrel kevesebb a márciusinál – olvasható a Duna House ingatlan franchise hálózat szerdán közzétett felmérésében.

Idén januárban közel 13 ezer lakás kelt el a piacon, ez két és félszerese az egy évvel korábbinak, és a végtörlesztés miatt következett be. Az azóta tartó csökkenés azt jelzi, hogy a piac lassan beáll a normális szintre – áll a közleményben.

Az idei első négy hónap mindenesetre 40 százalékkal volt jobb, mint a tavalyi ugyanilyen időszak.

Hirdetés
Bár a keresletélénkítő intézkedések fontosak a lakáspiac bővüléséhez, a sikerhez azonban a vásárlási és hitelfelvételi kedvnek is nőnie kell az Otthon Centrum (OC) szerint. A Dun & Bradstreet Hungária Kft. pedig úgy látja, hogy az ingatlanértékesítési piacon valódi fellendülés csak 2013-ban várható.

Már márciusban is azt közölték a szakértők, hogy a végtörlesztés miatt ugyan fellendült, az adott hónapban azonban ismét pangott az ingatlanpiac. A fordulatot a lakástámogatási rendszertől és a bérlakásprogramtól várták.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Rezsicsökkentés

Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?





Időpont
2013
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS