José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel kedden Brüsszelben folytatott informális megbeszélése után a kormányfő bejelentette, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdán vitatja meg hivatalosan a Magyarországgal kapcsolatos kérdéseket.

Az akadályok lényegében elhárultak

„Az IMF-fel történő tárgyalások megkezdése elől az akadályok lényegében elhárultak” – fogalmazott Orbán Viktor magyar újságíróknak nyilatkozva. Hangsúlyozta, hogy a magyar parlamentnek a vállalt törvénymódosításokat lehetőleg gyorsan és egészében végre kell hajtania, és szerinte „amint az lezárult, tehát a jogszabályi változások megtörténtek, akkor meg lehet kezdeni a tárgyalásokat”.

Orbán: Elhárultak az akadályok
Orbán: Elhárultak az akadályok

Azt viszont nem tudta megmondani, hogy az Európai Bizottság a maga részéről milyen álláspontot alakít ki szerdán. Így – derült ki az egyik kérdésre adott válaszából – az is az uniós testület döntésétől függ, hogy beleegyezik-e Brüsszel a pénzügyi tárgyalások megkezdésébe úgy, hogy adott esetben néhány fennmaradt vita a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé kerül.

A megkönnyíti a döntéshozatalt

„Ez a mai találkozó a bizottság elnökével informális találkozó volt, amelynek az volt a célja, hogy megkönnyítse a holnapi döntéshozatalt” – mondta nyomatékkal, és hozzátette: Barroso ezen a napon semmilyen kötelezettséget nem vállalhatott, hiszen annak joga a testület egészét illeti meg.

Orbán szerint mindenesetre „nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy lényegében áttörést érhessünk el”. Szerinte ez „napok, legfeljebb hetek kérdése”. Kiemelte, hogy az év eleje óta megoldott kérdések száma messze felülmúlja a még meg nem oldott ügyekét.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a sajtótájékoztató után az újságíróknak kiosztott közleményében arról tájékoztatott, hogy Orbán biztosította Barrosót arról: a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét semmi sem veszélyezteti, a kormány szándéka éppen a bíróságok függetlenségének, hatékonyságának és polgárbarát működésének megerősítése. „Mindazonáltal gyorsan és egészében végrehajtjuk a Velencei Bizottság által javasolt azon lépéseket, melyeket a kormány elfogadott” – áll a nyilatkozatban, amely szerint „a fennmaradó nyitott kérdésekben tovább folytatjuk a konzultációt az Európa Tanács intézményeivel”.

„Biztató előrehaladást mutató”

A Magyar Nemzeti Bank ügyében – tájékoztatott Szijjártó – Orbán Viktor azt jelezte a bizottsági elnöknek, hogy a kormány gyorsan és egészében meghozza az eddig megküldött megoldási javaslatoknak megfelelő intézkedéseket, az Európai Központi Bankkal pedig folytatja a „biztató előrehaladást mutató” konzultációt az általa felvetett, az Európai Bizottsággal fennálló jogvitákban nem szereplő kérdésekről.

Orbán Viktor a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy voltak olyan bizottsági aggályok, amelyekkel a magyar kormány nem értett egyet, de engedett. Így Magyarország elállt az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő jogi szabályozástól. Két kérdés azonban fennmaradt, amelyben a magyar kormány nem engedhet – mondta a miniszterelnök. Az egyik ilyen a jegybankelnök esküje: azt le kell tenni a magyar alaptörvényre – szögezte le a kormányfő. A másik a jegybank vezetőjének a fizetése: ezt Magyarország szociális igazságossági kérdésnek tekinti – mondta. E két ügyben Orbán azt valószínűsítette, hogy a vita Luxembourgban rendeződik majd.


Üdvözölte az Európai Bizottság elnöke kedden Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a személyes állásfoglalását, hogy Magyarországon gyorsan és teljes egészében átültetik a gyakorlatba a Magyar Nemzeti Bank függetlenségére vonatkozóan bejelentett intézkedéseket.

José Manuel Durao Barroso szóvivője azt követően adott ki közleményt, hogy a bizottsági elnök Brüsszelben találkozott a magyar kormányfővel.

A bizottsági illetékes eszerint méltatta azokat a vállalásokat is, amelyeket Orbán Viktor tett a többi nyitott kérdéssel, vagyis az igazságügyi reformmal, az adatvédelmi hatósággal és a bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatosan.

A közlemény megerősítette, hogy az Európai Bizottság szerdán foglalkozik a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokkal.


Gyorsan és egészében

Ugyanebbe az ügycsoportba sorolható Szijjártó közleménye értelmében az adatvédelmi hivatallal és a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban fennmaradt két jogvita. A kormány ezekkel kapcsolatban „tudomásul veszi, ha azok lezárására az Európai Bíróság eljárásában kerül sor”. Az ott megszülető döntéseket a kormány gyorsan és egészében végrehajtja – közölte a miniszterelnöki szóvivő.

Orbán az újságíróknak adott nyilatkozatában kitért a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárásra is. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az előző napon a konvergencia-programban nyilvánosságra hozta szándékait. Meglátása szerint mind az üzleti, mind a politikai világ „otthon és a nemzetközi térben” kedvezően fogadta ezeket az elképzeléseket.

2013: 2,2 százalékos deficit

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország nem egyszerűen az unió által elvárt három százalékos költségvetési hiánycélhoz akar igazodni, hanem 2012-ben 2,5 százalékra, 2013-ban pedig a 2,2 százalékra akarja leszorítani a deficitet. Magyarországnak – mondta – van elképzelése, menetrendje arra nézve, miként dolgozza ki magát „az alól az adóssághegy alól, amelyet az elmúlt években halmoztak fel a fejünk fölé”.

Ez egy politikai játszma, az Európai Bizottság által problémásnak tartott kérdéseknek semmi köze az üzletkötéshez – állítja Csaba László. A Közép-európai Egyetem (CEU) tanára biztos benne, hogy a megfelelő átalakításokkal Magyarország vissza tud térni a növekedési pályára. A közgazdász a Muraközy László által jegyzett, az Akadémiai Kiadó kezelésében megjelenő Földobott kő című kötet bemutatója előtt nyilatkozott az MNO-nak.

Reagált az ellenzék

Az LMP üdvözölné, ha valóban elhárulnának az akadályok az IMF-fel való tárgyalások megkezdése elől – mondta keddi sajtótájékoztatóján Heltai László, az ellenzéki párt szóvivője kedden. A politikus szerint a kormányfő korábbi brüsszeli bejelentését az Európai Bizottság (EB) szerdai döntése fogja megerősíteni vagy cáfolni.

A jelek szerint semmiben sem sikerült megállapodnia Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnöknek és José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. Az ellenzéki párt elnökségi tagja szerint a kormányfő nyilatkozata nem tartalmazott új elemet, vagyis nem tudni, hogy miben született megállapodás.