A felmérés során 25 – nem csak európai uniós – országot vizsgáltak, és megállapították, hogy a válságban a volt szocialista blokk országainak szabályozása kedvez leginkább a vállalatoknak, amelyek átszervezéssel és költségcsökkentéssel küzdenek az újbóli növekedés eléréséért – derül ki a Deloitte szerdai közleményéből.

A Deloitte és a Laga az országonként eltérő munkajogi környezeten belül a felmondási idők, valamint a végkielégítés szabályozását illető egyedi gyakorlatokat vizsgálta.

A nagyvállalatok elsősorban az adózást, az infrastruktúra szintjét, a képzett munkaerő meglétét, illetve a jogi és munkajogi környezetet vizsgálják, amikor egy országban új irodát vagy üzemet nyitnak, de ugyanilyen fontosak a felsorolt tényezők egy, már évek óta az adott országban működő vállalat hatékony működése szempontjából is – hívta fel a figyelmet a közleményben Papp Anna Katalin, a Deloitte Legal hálózathoz tartozó ügyvédi iroda ügyvédje.

A felmérés szerint Magyarországon rugalmas a szabályozás, vagyis a régióban jellemző szintnél az állam ezen a munkajogi területen kevesebb akadályt gördít a vállalkozások elé. A kutatás megerősítette továbbá, hogy Nyugat-Európa országaiban továbbra is jelentősen magasabb költségekkel jár elbocsátani egy munkavállalót, mint a Közép-Európai országokban. Az eredmények szerint Olaszországban a legdrágább elbocsátani valakit, ezt követi Belgium, Spanyolország, és az élmezőnyben van Hollandia és Norvégia is.

Az euróövezet viszontagságos helyzete miatt egyes országok – például Olaszország és Spanyolország – az elmúlt évben változtattak az elbocsátásokra vonatkozó szabályozáson, ami általában mindenhol a munkáltatói költségek csökkenését és a felmondási idő rövidülését eredményezte.

A változtatások azért váltak szükségessé, mert a korábban inkább rugalmatlan elbocsátási szabályok a kedvezőtlen gazdasági környezetben sokszor lehetetlenné tették a vállalkozások számára a hatékony szervezeti átalakításokat a költségek lefaragása érdekében – írja a Deloitte.

A felmérésben résztvevő országok 80 százalékában hasonló költségekkel kell számolnia a munkáltatónak a munkaviszony megszüntetésekor felmerülő költségeket illetően, attól függetlenül, hogy egyéni vagy gazdasági okok miatt történik a munkavállaló elbocsátása.

Kivétel Bulgária, Dánia, Lengyelország, Szlovákia és Csehország, ezekben az országokban ugyanis az elbocsátás okától függően eltérőek a költségek. A tavaly júliusban életbe lépett módosítások miatt Magyarországon tovább enyhült a helyzet: ma már nem jár végkielégítés annak, akinek a munkával kapcsolatos magatartása, vagy a nem egészségi okkal összefüggő alkalmatlansága miatt mondanak fel. A felmérésben vizsgált országok mindegyikében az életkor és a munkában töltött évek határozzák meg leginkább az elbocsátás költségeinek mértékét.

A legtöbb országban – így Magyarországon is – szigorú törvényi feltételek szerint kell eljárnia a munkáltatónak az elbocsátások során, például a felmondás indokolása tekintetében. Belgium az egyik kivétel ez alól, ott a munkáltató bármilyen indokolás nélkül felmondhatja a munkaviszonyt. A fiatalabb munkavállaló egyéni okok miatt történő elbocsátása Olaszországban a legdrágább, több mint 140 ezer eurós költséggel járhat. Magyarországon hasonló esetben átszámítva kevesebb mint 30 ezer eurót fizetne ki a munkáltató. A gazdasági okok miatt történő elbocsátás esetén az olasz munkáltató még mindig magas, 120 ezer euró körüli összeget fizetne ki, Magyarországon a költség átszámítva továbbra is 30 ezer euró alatt maradna.

Az idősebb és tapasztaltabb munkavállaló egyéni okokból történő elbocsátásának költsége Olaszországban elérheti a 325 ezer eurót, míg Magyarországon átszámítva körülbelül 70 ezer eurós költséggel számolhatna a munkáltatója. A gazdasági okok miatti, jogszerű elbocsátás esetén Olaszországban 280 ezer eurós költség is terhelheti a munkáltatót, míg Magyarországon 70 ezer euró körüli ez az összeg is.