A program, melynek célja a foglalkoztatottság növelése és az esélyegyenlőség biztosítása, akkor lesz sikeres, ha az abban résztvevőknek nemcsak a támogatott időben, de hosszútávon is megmarad a munkájuk – hangsúlyozta a kormánymegbízott, aki arról számolt be, hogy a munkanélküliségi mutatókat tekintve Somogy megye a hátrányos helyzetű térségek közé tartozik. A 135 ezres gazdaságilag aktív korú lakosságból hozzávetőleg 112 ezernek van munkája, ami 18,3 százalékos munkanélküliségi rátát, átlagosan 25 ezer nyilvántartott munkanélkülit jelent.

Juhász Tibor jelezte: hamarosan közzétesznek egy ingyenes zöldszámot, amelyen várják a munkavállalók és a munkaadók észrevételeit, javaslatait.

Szikra László, a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója a múlt évben indult programot ismertetve elmondta: hat hátrányos helyzetben lévő csoportot céloztak meg: az alacsony iskolai végzettségűeket – ők csaknem felét teszik ki a nyilvántartásban szereplőknek –, a pályakezdő fiatalokat, az 50 év felettieket, a gyermekgondozásból visszatérőket, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőket és a tartósan munkanélkülieket. A rendelkezésre álló forrásból egyrészt képzésekkel, másrészt bértámogatásokkal segítik a munkába állásukat, és követik a helyzetüket a program befejezése után is – tette hozzá az igazgató.

Az egy évvel ezelőtt indult programba eddig csaknem 1600 munkanélkülit kapcsoltak be, közülük 181 embernek már sikerült munkához jutnia – mondta Szikra László, aki arról is beszámolt, hogy tavaly 20-féle képzésen több mint 300-an vettek részt, jelenleg a 31-féle képzés valamelyikén csaknem ötszázan sajátíttatnak el a munkaerőpiacon hasznosítható ismereteket.