Az összeállítást elkészítő két intézet közös közleményében kiemeli: a foglalkoztatáspolitika elmúlt két évtizede nem sikertörténet. Ezt részben a feladatok nehézsége, részben a megoldásukra hivatott tágabb intézményrendszer és politikai berendezkedés magyarázza. Egészen a legutóbbi évekig ugyanis sem a szaktárca, sem a foglalkoztatás növelésének célja nem kapott jelentős súlyt a kormányzati stratégiában – vélekednek a szakértők a kötetben.

Több terület összefogása kellett volna

Az egymást követő kormányok és a gazdasági szakértők többsége is úgy gondolta, hogy „kinőhetjük a problémát”: a gazdasági növekedés automatikusan meghozza a foglalkoztatás növekedését is. A sikeres foglalkoztatáspolitikához a tanulmánykötet szerint arra lett volna szükség, hogy több terület – a bölcsődei férőhelyektől a bérlakásokon át a közösségi közlekedés támogatásáig – összehangoltan támogasson egy, a foglalkoztatás bővítése érdekében kidolgozott, és az egymást váltó kormányok által egyformán elfogadott kormányzati stratégiát.

A kötet írói felhívják a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatáspolitika három fő területen segítheti a munkapiac működését: ösztönözheti a kereslet és a kínálat szerkezetének megfelelését, növelheti a béralkalmazkodás rugalmasságát, illetve csökkentheti a munkahelyek betöltésével, illetve a munkába állással együtt járó költségeket.

Van megoldás

A szaktárcák elsősorban a szerkezeti megfelelésre összpontosítottak, és nemzetközi tendenciát követve arra törekedtek, hogy a munkanélküliek ellátásában a segélyek helyett a munkavégző képességet javító, az álláskeresést ösztönző aktív munkaerő-piaci eszközök súlya növekedjen. Ezeknek a törekvéseknek a hatásosságát azonban erősen korlátozta az alapos hatásvizsgálatok hiánya. Ha készült is az új programokat megalapozó helyzetfelmérés, a hatásuk mérése és az ennek megfelelő korrekciók rendszerint elmaradtak – olvasható a kötetben.

Részletesen szó van arról is, mit lehet tenni a foglalkoztatás növelése érdekében. A szerzők szerint mindezek megvalósítása elsősorban nem a költségvetési források, hanem a kormányzati apparátus szakmai kapacitásai, illetve a politikai költségek frontján ütközhet akadályokba. Az előbbi korlát enyhíthető a kormányzaton kívüli szakemberek bevonásával, az utóbbi pedig kitartó egyeztetésekkel, amelyek során előbb-utóbb sikerülhet meggyőzni a főbb „ellenlábasokat”.

A belső szerkezetben a hiba

A kötetben felidézik, hogy a rendszerváltással együtt járó gazdasági visszaesés nyomán az 1990-es évek első felében a magyar munkapiacon drámai átalakulás zajlott: az 1996-os mélyponton az aktív korú népesség alig több mint 50 százaléka dolgozott, és a munkanélküliek több mint fele egy éven túl sem talált állást. Az ezt követő lassú javulás 2003-ig tartott: ettől kezdve a foglalkoztatottak aránya 57 százalék körül stagnált, egészen a globális pénzügyi válságig, ami újabb csökkenéssel járt.

A 2000-es évek végére a foglalkoztatás már megközelítette az 1989 előtti szintet. A gyenge magyar foglalkoztatási mutatók tehát nemigen magyarázhatók a kezdeti sokkal, vagy a külső konjunktúra kedvezőtlen alakulásával: az okokat inkább a belső szerkezeti torzulások között érdemes keresni.

Hatástalan kísérletek

Az utóbbi húsz évben több kísérlet történt a munkanélküliség csökkentésére, de az eddigi empirikus kutatások szerint ezek többsége hatástalan volt, vagy a munkanélküliség mellett a foglalkoztatást is csökkentette: a munkanélküliség nemcsak azért csökkent, mert a munkát keresők munkára találtak, hanem azért is, mert egyre többen nem is kerestek már munkát. A kínálat egyoldalú ösztönzésére hozott későbbi lépések sem jártak azonban sikerrel: a munkanélküli-ellátások összegének csökkentése, a gyed átmeneti eltörlése (a bölcsődei kapacitások növelése nélkül), a minimálbér-emelések, a gyes melletti munkavégzés engedélyezése nem növelte a foglalkoztatást, viszont hozzájárulhatott a szegénység növekedéséhez.

A közfoglalkoztatásról készült részletes hatásvizsgálatok azt mutatják, hogy az erre fordított kiadások növelése nem csökkenti, sőt kismértékben növelheti a tartós munkanélküliséget. A különféle bértámogatásokról, illetve a munkaadói járulékok csökkentéseinek hatásáról részletes kutatások hiányában csak feltételezhető (a munkakereslet és a bérek közötti kapcsolatot vizsgáló becslések alapján), hogy érdemben hozzájárulhattak a foglalkoztatás növekedéséhez, illetve fékezhették annak csökkenését – áll a kötetben.