A jövő évi költségvetés beruházási fordulatra épít, és ahhoz megfelelő forrásokat is biztosít – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament szerdai ülésén a 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját megnyitó expozéjában.

Százezer új munkahelyet hozhat a jövő év
Százezer új munkahelyet hozhat a jövő év

A költségvetés elfogadásával a kormány célja, hogy az IMF-tárgyalásokon ne támasszanak vele szemben teljesíthetetlen feltételeket. Az MNO által megkérdezett kormánypárti honatyák úgy látják, a büdzsé benyújtásával gyorsítana a tárgyalásokon a kabinet. Bővebben>

Matolcsy György hangsúlyozta: az idei mintegy 1400–1600 milliárd forint után jövőre a tervek szerint mintegy 2000 milliárd forint fejlesztési forrást állítanak az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) mögé.

„Az emelkedés költségvetése”

Szavai szerint a 2013-as az emelkedés költségvetése lesz, mivel az utóbbi csaknem két és fél év sikeres költségvetési konszolidációjára épül, s egyúttal 100 ezer új munkahelyet hoz létre. A két Széll Kálmán Terv által előirányzott strukturális átalakulások alapozzák meg a jövő évi költségvetést – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.

A 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját megnyitó expozéjában Matolcsy György kiemelte: a büdzsé segíti a vállalkozásokat új munkahelyek megteremtésében, és abban, hogy megőrizzék a jelenlegi 3,8 millió álláshelyet. „Segít bennünket ez a költségvetés abban, hogy 2 százalék körüli, talán afeletti növekedést hozzon a jövő esztendő” – fogalmazott a miniszter.

Kovács Árpád és Matolcsy György
Kovács Árpád és Matolcsy György
Fotó: MTI


A foglalkoztatási fordulathoz az is hozzájárul, hogy 300 000 ember vehet részt a Start közmunkaprogramokban, vagyis a foglalkoztatáspolitikában jelentős a közmunka szerepe. „Vannak olyan hangok, amelyek ezt lebecsülik” – fogalmazott, de kiemelte, hogy az így megkeresett bér még mindig magasabb, mintha szociális ellátást kapnának az emberek. Hozzátette, a közmunkából tovább kell menni, az nem tartós megoldás, de a lényeg, hogy az abban résztvevők „megízlelik a munka ízét”.

Az Állami Számvevőszék szerint maradtak még kockázatok a büdzsében, de a hiánycél tartható, míg a Költségvetési Tanácsnak nincs alapvető ellenvetése a jövő évi költségvetés megalapozottságáról. Bővebben>>>

A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, azért tudtak megalkotni egy már Magyarország emelkedését jelző költségvetést, mert az ország polgárai „végrehajtották azt a manapság igen ritka fegyvertényt”, hogy nagyon rövid idő alatt egy „nagyon elrontott” költségvetési helyzetet szanáltak, stabilizáltak.

Lengyelország és Csehország szintjén lehetnénk

Matolcsy György szerint azonban még ezekkel az eredményekkel is „szerény eredményünk lesz itt Európában, az Európai Unióban, és a régióban”. „Ha 2002 után nem történik az, ami történt a magyar gazdaságpolitikában, akkor ma Lengyelország és Csehország sikeres, biztos pozíciója lenne a miénk” – fogalmazott.

Fotó: MTI


Hozzáfűzte, hogy Magyarországnak nagyon sokat kell tennie azért, hogy az eurózóna hosszú válságára megtalálja a magyar válaszokat, ezért a növekedésre és a munkahelyteremtésre kell hangsúlyt fektetni. Szerénységre int ugyanakkor az, hogy a következő években nagyon nehéz lesz a növekedést, a munkahelyteremtést, és a beruházások bővülését Európában megoldani – vélekedett Matolcsy György, aki szerint ennek oka az, hogy Európa egésze bajban van, az eurózóna különösen, és egyelőre nem találja a választ a verseny kihívásaira.

Az Európai Uniónak is bizonyítani kellett

A miniszter szólt arról is, hogy a 2013. évi költségvetést a szokásosnál korábban terjesztették a Ház elé, mert Magyarországnak bizonyítania kellett az Európai bizottság és az uniós pénzügyminiszterek felé, hogy rendben lezárta a költségvetési konszolidációt.

Az erről szóló bizonyítványt június 22-én kiállította az Ecofin – mondta Matolcsy György, kiemelve, hogy ezzel elismerték az utóbbi csaknem két és fél év sikeres költségvetési konszolidációját. Szavai szerint ez egyben kötelezi Magyarországot arra, hogy tartsa magát a 2013. évi költségvetés alapszámaihoz, és a költségvetési konszolidációhoz.

Az államadósság a legnagyobb teher

Ismertette, hogy a jövő évi büdzsé tervezetében a kormány 2,2 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol, a kamatkiadásoktól megtisztítva ugyanakkor 2 százalékos többletet mutatna a költségvetés. Matolcsy György felhívta a figyelmet arra, hogy az államadósság Magyarország legnagyobb terhe, ezt az örökölt 81,5 százalékos szintről sikerült idénre 78 százalékra lehozni, 2013-ban a 76 százalékra történő csökkentés a cél.

Hangsúlyozta, hogy a jövő évi biztató, kiszámítható és elérhető számok mögött azok a strukturális átalakulások állnak, amelyeket a Széll Kálmán Tervek alapoznak meg. Az emelkedés költségvetése mögött tartós javulás áll az államnál, az önkormányzatoknál és a családoknál – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy „a reformoknak nem vagyunk a végén, de elindultunk”.

Megvédték a nyugdíjakat

Szólt arról is, hogy 2013 végére közel 200 ezerrel lesz több munkahely Magyarországon, mint a kormányzati ciklus kezdetén. A kormány megtesz mindent azért, hogy az élőmunkateher csökkentésére – a 2,2 százalékos hiánycél tartása mellett – megtalálja a forrásokat.

Matolcsy György kifejtette, hogy a költségvetés nagymértékben épít arra a konszolidációra is, amelyet a nyugdíjrendszerben hajtottak végre, és amellyel „két saját lábára” állítva a nyugdíjrendszert megvédték a nyugdíjakat. Elmondta azt is, hogy a mindenkori inflációval emelik a nyugdíjakat; ez 2013-ban 4,2 százalék lesz.

A 2013. évi költségvetés tervezete épít az önkormányzati rendszer megújítására is – mondta a miniszter, rámutatva arra, hogy például a járási rendszer bevezetése, a felsőoktatás és a köznevelési rendszer átalakítása, valamint a szociális ellátások rászorultságot előtérbe helyező rendszere mind hatékonyabbá teszik az önkormányzati igazgatást.