• 8 °C, zápor

Szlovákia a legfőbb visegrádi piacunk

BL, 2012. május 24., csütörtök 18:04
A visegrádi országok (V4), Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia közül a külföldre irányuló tőkebefektetések egy főre jutó értéke tavaly nálunk volt a legmagasabb, 1847 euró, és a közvetlen külföldi tőkebefektetések közel 14 százaléka a visegrádi országok felé irányult – derült ki az ICEG European Center és a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) a visegrádi négyek gazdasági folyamatait vizsgáló nemzetközi konferenciáján.

A konferenciát ismertető közlemény szerint a válság mind a négy visegrádi országban a külkereskedelem átmeneti visszaesését okozta, majd ez a tendencia 2009-ben – Magyarország esetében novemberben, a másik három ország esetében már az év közepe táján – megfordult. Magyarországon ez részben a válság hatására csökkenő fogyasztás és beruházás, illetve az ennek következtében továbbra is a 2008-as szint alatt maradó import miatt következett be. További ok volt az is, hogy nőtt a magyar hozzáadott érték.

A közlemény idézi Szemlér Tamást, az ICEG EC munkatársát, a BGF oktatóját, aki kiemelte: a tőkebefektetések terén érdekes fejlemény, hogy a térség országai a közvetlen külföldi működőtőke-befektetéseknek immár nemcsak célpontjai, de egyre fontosabb forrásai is.

A visegrádi országok egymás közti gazdasági kapcsolatrendszeréből egyértelműen kiemelkedik a cseh–szlovák reláció. Magyarország számára a visegrádi országok közül a legfontosabb külpiac Szlovákia: 2011-ben a magyar összexport 3,3 százaléka irányult az északi szomszéd felé. A legfontosabb behozatali forrásunk pedig Lengyelország: 2011-ben a magyar összimport 4,8 százaléka származott innen.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása