A lap szerdai számában emlékeztet arra: március elsején lejárt a kötelező kamarai regisztráció határideje, amelynek során a hónap végéig 5 ezer forint díjat kellett befizetniük az érintett vállalkozásoknak.

Parragh László hangsúlyozta: a cégtörlés a folyamat legutolsó állomása lesz csak. Mint elmondta, a kamara jól halad az adatok feldolgozásával, ami 454 ezer cégnél már megtörtént, további 100 ezer jelentkezéssel várhatóan a hónap végéig végeznek.

„A befolyt díj meghaladja a kétmilliárd forintot, így elmondható, hogy aki regisztrált, az fizetett is” – mondta a lapnak. A nem fizető cégek „nem szerepelnek a kamara adatbázisában, az ilyen vállalkozások pedig nem léteznek a mi szemünkben, ezért kezdeményezni fogjuk az ilyen vállalkozások törlését, hiszen a végső cél a gazdaság kifehérítése” – tette hozzá az MKIK elnöke.