Az Erste Banknál elmondták, hogy a kérelmek benyújtására meghatározott határidőpontokat követően kiugró volt az érdeklődések száma, ezt követően egy alacsonyabb szint körül ingadozik, de jelenleg is napi 200-300-as tartományban mozog. A benyújtott kérelmek száma összességében még nem érte el a tízezret, közel 60 százalékuknál meg is kötötték a szerződést. A rögzített árfolyam alkalmazásának kezdetét (illetve annak meghatározási módját) a vonatkozó jogszabályban rögzítették.

Azon ügyfelek esetében, akik legkorábban benyújtották a gyűjtőszámlahitel-szerződés közokiratát, az Erste már érvényesíti az árfolyamrögzítést. Hozzátették: a korábbi árfolyamgát konstrukcióba jelentkezőknek is a kedvezőbb árfolyam-rögzítési konstrukciót alkalmazzák, ha az ügyfelek megfeleltek a feltételeknek.

Nyár közepétől kisebb részletek

A Raiffeisen Banknál is folyamatos az érdeklődés, eddig több ezer igénylés érkezett. Az igénylők több mint 80 százaléka már le is szerződött – jegyezték meg. A rögzített árfolyamon történő törlesztés indulásánál nem a szerződés aláírása számít, hanem az, hogy mikor hozza be az ügyfél a közjegyzői okiratot a bankba. A beérkezést követő második részlet már csökken. Az első kisebb törlesztőrészletek már a nyár közepén indulhatnak – jegyezték meg. A Raiffeisennél felhívták a figyelmet arra, hogy a közszférában foglalkoztatottaknak sietniük kell, mert június vége a határideje az egyszeri állami támogatás igénybevételének.

Az OTP Bank friss statisztikái szerint folyamatosan emelkedik a gyűjtőszámlahitelre jelentkező ügyfelek száma. Az igénylések felgyorsítása érdekében az augusztusi határidőt megelőzően, már 2012. június 13-tól igényelhetik a konstrukciót a – nem közszférában dolgozó – szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek is.

Az árfolyamgáthoz kizárólag abban az esetben nyújtható vissza nem térítendő állami támogatás a közszférában dolgozó ingatlanfedezetű devizahitellel rendelkezőknek, ha a gyűjtőszámlahitel-szerződést legkésőbb 2012. július 1-jéig megkötik – figyelmeztet az OTP Bank. Bővebben>>>




Amennyiben szélsőséges mértékben megnövekedne az ügyfélforgalom a fiókokban, úgy az OTP Bank visszaáll a jogszabályi határidőknek megfelelő ügyfélkiszolgálásra, azaz a szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező, nem közszférás ügyfelek kérelmét csak 2012. szeptember 1-jétől fogadja be – tették hozzá. Az OTP-nél az első ügyfelek – akik április hónapban szerződést kötöttek – júniusban már a csökkentett törlesztőrészletet fizették.

4000 igénylés, 516 szerződés

A CIB Bank fiókjaiban több mint ötezren, míg a CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton két és fél ezren kértek tájékoztatást az elmúlt hónapokban. Továbbra is lényegesen magasabb az érdeklődés a nem közszférában dolgozók részéről az állami alkalmazottakhoz képest. A befogadott igénylések száma lassan eléri a négyezret, miközben CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton eddig szinte kivétel nélkül minden érdeklődő ügyfél előzetesen jelezte, élne a rögzített árfolyamon való törlesztés lehetőségével. A beérkezett és rögzített igénylések közül 516 esetben szerződést is kötöttek.

Mi is az az árfolyamgát?

Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy három év elteltével az ügyfél kezdeményezze a megszüntetését. A bankok svájci franknál 180 forintos, eurónál 250 forintos, japán jennél pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak az árfolyamrögzítés ideje alatt. A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint.

A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók a gyerekszámtól függő kamattámogatáson felül egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak, amennyiben belépnek az árfolyamgát rendszerbe. Az egyszeri támogatás összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége, a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között, ez utóbbi legkésőbb 2012. július 1-je lehet.

Az egyszeri támogatást az eredeti hitelt nyújtó pénzintézet folyósítja, amellyel az ügyfél fennálló devizahitel-tartozása csökken. A támogatás összegét a bank utólag igényli az államtól.