Felmérés

Új állás? Három hónap kell hozzá

MTI, 2016. január 27., szerda 13:40
Tavaly az álláskeresők kétharmada három hónapon belül elhelyezkedett – derül ki a Workania állásportál által a felhasználói között végzett legújabb felmérésből, amely a 2015-ös álláskeresői szokásokat kutatta.

A válaszadók 36 százaléka már az első hónapban, 18 százalékuk 1-2 hónapon belül, míg 13 százalékuk a harmadik hónapban talált új állást – olvasható a portál által szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményben. A válaszadók egytizedének nem sikerült új állást találnia az elmúlt évben – tették hozzá.

Az álláskeresők 38 százaléka az interneten, 30 százalékuk pedig ismerősök segítségével és ajánlásával próbál szerencsét, a többi álláskeresési forma elenyésző. Az 55 év feletti álláskeresők 15 százaléka szintén használja a világhálót – írták.

A felmérés szerint a munkaerőpiac befogadóbb a férfiakkal és a fiatalokkal szemben, ugyanis az első hónapban a férfi álláskeresők 40 százaléka tud elhelyezkedni, míg a nőknek a 30 százaléka. A 18–25 éves korosztály 48 százaléka szintén sikeresen talál munkát négy héten belül, a 45 éven felüliek esetében ez az arány már csak 28 százalék.

Arról is beszámoltak, hogy egy álláskereső átlagosan három állásinterjún vesz részt, amíg állást talál. A válaszadók 40 százaléka legfeljebb öt önéletrajzot küldött el az álláskeresés során, tízet vagy annál kevesebbet 16 százalékuk, a megkérdezettek 15 százaléka pedig tíz és harminc közöttit jelölt meg. A válaszadók 3 százaléka azonban száznál is több önéletrajzot küldött már el.

A felmérésben résztvevők 57 százaléka legfeljebb három állásinterjún vett részt, 21 százalékuk három és tíz közötti számot jelölt meg, 5 százalékuk pedig több mint 10 állásinterjún volt már – olvasható a közleményben.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása