Új részecskét fedeztek fel

NT, 2012. április 29., 15:14
Új szubatomi részecskét, egy bariont, vagyis három kvarkból álló részecskét fedeztek fel a Zürichi Egyetem kutatói az Európai Nukleáris Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC) segítségével.

A felfedezés a szakemberek szerint segít jobban megérteni az úgynevezett erős kölcsönhatást, amely egyike a természet alapvető kölcsönhatásainak. A kvarkok az ismert anyag legkisebb, elemi „építőkövei”.

Az Xiib névre keresztelt barion „egy könnyű és két nehéz kvarkból áll” – közölte a Zürichi Egyetem, amely szerint a most felfedezett bariont egy „u-kvark”, egy „Szépség/Alsó”, vagyis b-kvark és egy „Furcsa”, vagyis „s-kvark" alkotja.

Az új szubatomi részecske „túl instabil” ahhoz, hogy közvetlenül megfigyelhető legyen, „elektromosan semleges”, tömege egy lítiumatoméhoz mérhető.

A CERN szerint az új bariont egy másik kísérlet során fedezték fel a nagy hadronütköztető CMS detektorának segítségével. Joe Incandela fizikus a bejelentéskor elmondta, a szubatomi részecske létezését már sejtették, de „igazán komoly erőfeszítés és kísérleti munka volt megtalálni”.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 06:35
  2. 06:29
  3. 05:57
  4. 00:01
  5. 23:02
  6. 22:35
  7. 22:17
  8. 22:04
  9. 21:49
  10. 21:41
  11. 21:35
  12. 21:30
  13. 21:21
  14. 21:08
  15. 20:55
  16. 20:41
  17. 20:32
  18. 20:27
  19. 20:23
  20. 20:14
  21. 20:12
  22. 20:01
  23. 20:00
  24. 19:50
  25. 19:38
  26. 19:36
  27. 19:34
  28. 19:33
  29. 19:29
  30. 19:23
  31. 19:22
  32. 19:16
  33. 19:15
  34. 19:10
  35. 19:03
  36. 18:53
  37. 18:45
  38. 18:31
  39. 18:24
  40. 18:18
  41. 18:10
  42. 18:05
  43. 17:51
  44. 17:40
  45. 17:38
  46. 17:26
  47. 17:26
  48. 17:25
  49. 17:23
  50. 17:17
  51. 17:15
  52. 17:10
  53. 17:09
  54. 17:00
  55. 16:57
  56. 16:44
  57. 16:29
  58. 16:27
  59. 16:24
  60. 16:16
  61. 16:12
  62. 16:02
  63. 15:38
  64. 15:37
  65. 15:31
  66. 15:22
  67. 15:20
  68. 15:20
  69. 15:10
  70. 15:10
  71. 14:55
  72. 14:45
  73. 14:41
  74. 14:39
  75. 14:30
  76. 14:27
  77. 14:24
  78. 14:14
  79. 14:00
  80. 13:52
  81. 13:50
  82. 13:46
  83. 13:46
  84. 13:42
  85. 13:35
  86. 13:32
  87. 13:24
  88. 13:18
  89. 13:18
  90. 13:07
  91. 13:05
  92. 13:00
  93. 12:58
  94. 12:53
  95. 12:39
  96. 12:25
  97. 12:11
  98. 12:01
  99. 11:57
  100. 11:44
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása