2010 előtti korrupció

Vádemelés az MFB-hitel után

Pilhál Tamás, 2016. március 25., péntek 06:25, frissítve: kedd 16:04
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Apró szépségtapasz a 2010 előtti korrupciós ügyek elszámoltatásában, hogy az ügyészség vádat emelt négy ember ellen egy 2005-ös állami hitelügylettel kapcsolatban, amelyben csaknem tízmilliárd forintnyi közpénz tűnt el. Ugyanakkor a hitelt felelőtlenül kihelyező akkori MFB-vezetők megússzák a felelősségre vonást.

Négy ember ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik 2005-ös hitelügyletével összefüggésben tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt – tájékoztatta lapunkat Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője. Elmondta: a vádirat szerint a vádlottak gazdasági tevékenységük során a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon egy részét elvonták, és ezzel az egyik hitelező kielégítését részben meghiúsították. A Szolnoki Törvényszéken pedig megtudtuk, hogy a négyből három vádlott a hitelt felvevő Higi Zrt. igazgatósági tagja, negyedik társuk pedig a Star Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Lapunk még 2013 tavaszán írta meg, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata szerint több mint 9,7 milliárdos vagyoni hátrányt okozhattak az államnak azok az MFB-hitelek, amelyeket a szolnoki papírgyár építésére és működtetésére adtak egy offshore hátterű cégnek az MSZP-kormányok idején. A Higi Zrt. 2005-ben papírgyár építését határozta el, és ehhez az MFB-től kért kölcsönt. Az ügyfélminősítés során a bank megállapította, hogy a Higiben 40 százalékos tulajdonrésze van egy Brit Virgin-szigeteki offshore társaságnak, amelyről azonban semmilyen értékelhető információt nem tudtak beszerezni. Ezt az MFB hitelezési igazgatósága „releváns kockázatnak” minősítette. A banküzlet-biztonsági főosztály jelezte: az offshore cég tényleges üzleti tevékenységet nem folytat, a kockázatkezelési igazgatóság pedig arra hívta fel a figyelmet: a Higi pénzügyi helyzete nehezen átlátható.

Ennek ellenére 2006-ban az MFB akkori igazgatósága előbb 7,1, majd további 3 milliárdos hitelkeretet nyújtott a cégnek. A Kehi szerint az állami bank a belső szabályzatát megsértve fogadta el biztosítékként a gyár helyszínéül szolgáló ingatlant, ugyanis arra egy cégnek visszavásárlási joga volt. Az összesen 10 milliárdos hitelre csupán 215 millió forintnyi érvényesíthető fedezete volt az MFB-nek. Mint az várható volt, a kölcsönt a Higi nem tudta törleszteni, ám papírgyártásból származó bevételeit egy harmadik félnek, a Star Kft.-nek utalta, holott a hitelszerződés alapján minden bevétele az MFB-t illette volna.

Egyébként a tartozás fedezetének elvonása miatt folyó vizsgálattól elkülönítve hűtlen kezelés miatt is nyomoztak (ennek érintettjei lehettek volna az MFB vezetői), ám az eljárást még februárban bűncselekmény hiányában megszüntette a főügyészség.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 25.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása