Varga Mihály nem akar vagyonadót

MNO

2017. március 20., hétfő 07:55, frissítve: hétfő 11:18

Az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormány semmilyen új adó kialakításán nem dolgozik, és nem is tervez ilyet – nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek. Szerinte megdöbbentő lenne, ha az MSZP vagyonadót vezetne be, ha 2018-ban hatalomra kerülne. Varga Mihály kifejtette, a kormány inkább a feketegazdaság visszaszorításával garantálja az állam bevételeit. Mint mondta, nem tartja erkölcsös és észszerű gondolatnak újabb közteherrel sarcolni azokat, akik legális, adózott jövedelemből vásároltak például otthont maguknak vagy a családjuknak.

Mint megírtuk, Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje nemrég azt mondta, „azoknak a nagyvállalatoknak és oligarcháknak, akik az elmúlt 27 évben a mi rovásunkra halmozták fel vagyonukat, tágra kell nyitniuk a pénztárcájukat, és a társadalmi igazságérzetének megfelelően kell kivenniük részüket a közteherviselésből.” Szerinte a nagy vagyon nagyobb felelősséget, nagyobb hozzájárulást jelent, ezért a százmilliós villák, vagy több tízmilliós autók tulajdonosai számíthatnak a különadóra.

Jelenleg nem fizetünk adót sem ingatlanunk, sem ingó vagyontárgyaink után. 2009-ben, a Bajnai-kormány ideje alatt az Alkotmánybíróság egyszer már visszadobta vagyonadó ötletét. Az egykulcsos jövedelemadó 2012-es bevezetése több szakértő szerint inkább a vagyonosoknak használt.

- A gazdagokért aggódó Varga Mihály megdöbbent, hogy Botka László luxusadót fog kivetni azokra, akiknek 1 millió forintnál nagyobb a havi jövedelmük, 100 millió forintnál több a vagyonuk, és 100 hektárnál több földjük van. A gazdagokat védő Fidesz minisztere kijelentette, nem tartja erkölcsösnek és észszerűnek a gazdagok megadóztatását, így azt sem, hogy az ebből befolyó 300 milliárd forintot az egészségügy rendbetételére, színvonalas oktatásra, a fizetések és nyugdíjak emelésére fordítsák. A Fidesz a letelepedési kötvényekkel, a gázdrágítással és a közüzemi cégek lenyúlásával foglalkozó offshore cégein keresztül százmilliárdokat lop ki az országból, Andy Vajnának pedig áfamentessé tették a kaszinózást, és mentesítették az online pénztárgépek használata alól. Ezek után hogy beszélhet Varga Mihály a feketegazdaság visszaszorításáról és az előírt adók beszedéséről? - tette fel a kérdést az MSZP közleményében interjúra reagálva.