„Volt olyan időszak, amikor a közvagyon lehető leggyorsabb felélése és magánkezekbe juttatása volt a cél, így őszintén gratulálok, hogy ma már a balatoni halgazdálkodó cég nem feléli, hanem visszaszerzi a hajdani, biztonságos halgazdálkodáshoz szükséges vagyonát” – fogalmazott Balázs Árpád, Siófok polgármestere, aki a BHNP felügyelőbizottságának elnöke is.

Elmondása szerint a cég jogelődje, a Balatoni Halászati Zrt. hajdani vezetése dédelgetett olyan terveket, hogy adóssága rendezéséért eladja siófoki telephelyét, kikötőjét, lehetővé téve egy lakópark megépítését az értékes Balaton-parti és Sió-csatorna menti területén. Siófok akkor nem járult hozzá a településrendezési tervével is ellentétes fejlesztéshez, majd a kialakult konfliktus megoldásaként 246 millió forintért megvásárolta az ingatlant. Ebből ad most vissza 520 négyzetméternyi területet egy épülettel a város 25 millió forintért a halgazdálkodó cégnek, a megmaradt irodaépülete szomszédságában.

A polgármester beszámolója szerint az önkormányzati területvásárlás célja az volt, hogy megmentsék az ingatlant a halgazdálkodás vagy egyéb közcél számára. Az épületet a cég eddig visszabérelte a várostól, mert szüksége volt rá, a terület többi része jelenleg parkolóként és hajótárolóként működik. Az önkormányzat távlati tervei szerint itt majd egy turisztikai vonzerőt növelő tematikus park létesül.

Füstös Gábor elmondta, alapvető céljának tekinti az állami tulajdonú cég régi fényének visszaállítását. Ennek a folyamatnak a része az ingatlanvásárlás. A visszaszerzett épületben jelenleg iroda, raktár és halbolt működik halhűtővel, jéggyártó egységgel, amit a funkciók megtartásával és bővítésével kívánnak tájba illően átépíteni. A terv egy olyan kereskedelmi egység létrehozása, ahol a halfeldolgozás is megvalósulhat, javítva a Balaton-part halellátását konyhakész halas termékekkel.

Szeretnének egy kisebb halfüstölőt is elhelyezni az épületben, hogy lehetővé váljon a cég stratégiai termékének, a füstölt busának az előállítása. Az épületben helyet kapna még a 111 éves múltú balatoni halgazdálkodás és halászat múltját bemutató kiállítás, továbbá egy 24 órás ügyfélszolgálattal működő információs és horgászati cikkeket árusító horgászcentrum is. A beruházást pályázati forrásból kívánják megvalósítani, amelyhez még várják a megfelelő pályázati lehetőséget.

A tógazdasági háttér visszaszerzéséért, illetve stabilizálásáért is lépéseket tett a BHNP – derült ki a vezérigazgató szavaiból. A jogelőd Balatoni Halászati Zrt. adósságállományának csökkentése érdekében pár évvel ezelőtt értékesíteni kívánták a társaság valamennyi tógazdaságát, amelyekből a balatoniak felzúdulását követően kettő, a buzsáki és az irmapusztai egység a jogutód kezelésében maradhatott haszonkölcsön-szerződéssel.

A vezérigazgató beszámolója szerint több szempontból is fontos, hogy a Balaton vízgyűjtő területén található tógazdaságokban termelhessék meg a balatoni haltelepítésekhez szükséges alapanyagot, ezért folytatnak tárgyalásokat arról, hogy az említett két tógazdaság tartósan állami tulajdonban és a BHNP használatában maradhasson.