A kereszténydemokrata kancellár a koalíciós partner FDP törvényhozóival konzultált a csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozóról. Angela Merkel szavait a rendezvény egyik résztvevője idézte az AP hírügynökségnek. Az FDP egy másik képviselője arról számolt be a hírügynökségnek, hogy a hallgatóság tapssal üdvözölte a kancellár szavait.

Angela Merkel mindig is határozottan elvetette a közös „eurókötvények” bevezetését mint az euróválság gyors rendezésének eszközét, hosszabb távon azonban nyitva hagyta a lehetőséget arra, hogy az uniós integrációs folyamat utolsó lépései között sor kerülhessen közös kötvények kibocsátására is. A kancellárnak tulajdonított kijelentés arra utal, hogy Angela Merkel még évtizedekig nem tartja reálisan megvalósítható elképzelésnek a közös kötvényeket.

Az európai adósságválság folyamán már volt példa arra, hogy kancellár elfogadott korábban általa ellenzett intézkedéseket. Ilyen volt az állandó európai mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus létrehozása.

A német kormányszóvivő elzárkózott a kancellárnak tulajdonított kijelentés kommentálásától, mondván, Angela Merkel pártvezetői minőségében vett részt a rendezvényen, nem kancellárként. Jochen Blind, a kereszténydemokraták szóvivője szintén nem kommentálta a kijelentést, mivel nem volt jelen a tájékoztatón.

Az Európai Unión belüli gazdasági együttműködés még szorosabbra fűzésére tettek javaslatokat az uniós központi intézmények vezetői. A jelentést Herman Van Rompuy, az uniós kormányfői tanács (Európai Tanács) elnöke, José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke és Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke készítette a tanács korábbi „megrendelésére”, és kedden hozták nyilvánosságra Brüsszelben. Bővebben>>>