Belföld

Társadalmi összefogással lehetne megmenteni

WA
Forrás: MTI
2011. december 16., péntek 06:49
A Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének dolgozói közül decemberben csak azok kaptak fizetést – és ők is csak csökkentett összeget –, akiknek nincs tartalékuk, a többieknek nem fizettek bért a késve érkező állami normatíva miatt – mondta a szervezet elnöke az MTI-nek.

„Gyakorlatilag a végrehajtót várjuk. Közel négymillió forintos tartozásunk van a közüzemeknél és a folyószámlánkon. Másfél éve több hónapos csúszással kapjuk meg az állami támogatást. Az idei első félévit augusztusban kaptuk meg, majd a kormányzat befagyasztotta a civil szervezetek második félévi támogatását” – közölte Válóczi Ferenc, majd hozzátette: éppen akkora összegre számítottak, ami fedezné a hiányukat.

Úgy véli, csak társadalmi összefogás tudná megmenteni a szervezetet, mert a szolgáltatók nem lehetnek a végtelenségig tekintettel arra, hogy az egyesület nem kap központi finanszírozást. Válóczi Ferenc elmondta: a helyzetet kilátástalanná teszi, hogy a jövő évi költségvetésből kikerült a civilek támogatása, forrásra csak pályázni lehet. Az egyesület Komárom-Esztergom megyében 3800 ember érdekképviseletét látja el, a szervezet a megye mind a hetvenhat településétől kért segítséget – tette hozzá.

Az idén harmincéves egyesület a megye legnagyobb taglétszámú civil szervezete. Nemcsak mozgáskorlátozottaknak, hanem az összes, fogyatékossággal élő embernek tanácsadó szolgálatot, rehabilitációs orvosi rendelést, gyógyászati segédeszközöket és igény szerint étkezést biztosítanak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS