Perverz optimizmus

Szathmáry István Pál

2011. november 20., 17:32
Ki volt ez a szemüveges provokátor, aki egyesek szerint legalább annyira meghatározta a világot, amiben élünk, mint az Apple és Steve Jobs? A magyar származású Tibor Kalman (1949–1999) politikát és szenvedélyt vitt a dizájnba. Idén posztumusz Moholy-Nagy-díjat kapott, amelyet felesége vett át. Maira Kalman, aki maga is elismert grafikus, a november 16-án tartott díjátadó előtt nyilatkozott a Kultúrgrundnak.
Hirdetés

Éveken át a reklámipar frontvonalában küzdött, pályájának csúcsán a Benetton által kiadott Colors magazinnál. Oliviero Toscani cégének neve egybeforrt a szélsőséges indulatokat kiváltó provokatív kampányokkal. Kalman is igyekezett a maga képére formálni az egyre inkább „elcégesedő”, nemzetközi korporációk uralta világot. Ahogy írta egy helyen: meg kell tanulnod együtt úszni a barrakudákkal.

Kalman szüleivel együtt 1956-ban hagyta el az országot. A feleség, Maira Kalman szerint Magyarország végig jelen volt az életében. A díjátadó ünnepségen egyenesen „magyar harcosnak” nevezte, amikor arról beszélt, milyen fáradhatatlanul tudott küzdeni a férje. Tibor Kalman nem dizájnernek készült, egyszerűen az lett belőle. Újságírást tanult, majd egy New York-i könyvesboltban dolgozott, ami aztán kiadóvá fejlődött, és az arculatának kialakítása már az ő feladata volt. Feleségével együtt 1979-ben megalapította a ma is létező M&Co. dizájncéget, ahol meghatározó amerikai grafikusok több generációja nőtt fel, közöttük a kortárs tervezőgrafika egyik legismertebb alakja, Stefan Sagmeister.

Kalman hírnevét a Talking Headsnek készített lemezborítók is növelték. Az Andy Warhol által alapított Interview Magazine kreatív igazgatója volt, és számos szokatlan kiállítási terv is fűződik a nevéhez. A Colorsnál teljesedett ki az a törekvése, hogy a nagyvállalati világ szociális lelkiismeretét ébresztgesse. Hogy mennyire volt politikus Tibor Kalman, jól példázza az az interjú, amit a befolyásos Wired magazinnak adott 1996-ban. Ebben többek között megmagyarázza, dizájnerként miért törekszik arra, hogy „rosszul kinéző” termékeket tervezzen. Azzal érvelt, hogy társadalmunk folyamatosan a tisztaság illúzióját hajszolja, többek között ezért fehérek a komputerek is, hiszen ez a legkevésbé „sértő” szín. Ám ha olyat tervezel, amit senki se utál, valójában olyat terveztél, amit senki sem szeret igazán.

Kérésünkre, hogy röviden foglalja össze a díjazott filozófiáját, Maira Kalman egy könyvcímmel felelt. Ez a Perverz optimizmus, amit ő választott Tibor Kalman kötetének, és ami szerinte utal arra, amire férje egész életében törekedett: egyszerre széttörni és megalkotni a dolgokat. „Ez volt az alapelve: ha nem alkotsz valami olyat, aminek jelentése és tartalma van, akkor semmit se csináltál, és csak az idődet vesztegeted. Az alkotás eredeti értelmére gondolt, nem a dekorálásra. Filozófusként, újságíróként közelített meg mindent – és nagyon politikusan.”

Maira Kalman a maga által illusztrált cikkeivel folyamatosan jelen van több amerikai magazin, többek között a legendás New Yorker oldalain. Legtöbbször az utazásain szerzett élményeket próbálja megragadni, a jelentéktelennek tűnő részletekből, tárgyakból építve fel történeteket. Talán hamarosan Budapestről is új benyomásokat szerezhetnek az olvasói, hiszen még hat hétig tartózkodik nálunk. A díjátadó napján például a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban járt, és elmondása szerint rengeteg figyelemre méltó széket sikerült lencsevégre kapnia.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés

Grund

Egy önjelölt lámparestaurátor

2011. november 15., kedd 16:10

Harmath Lászlót múlni nem akaró szenvedély kerítette hatalmába vagy húsz éve, azóta háború előtti lámpákat kelt új életre. A porlepte, csúfnak tűnő torzókban azonnal meglátja a szépet.

A költő saját kérdéseire felelt

2011. november 09., szerda 13:55

Tomaso Kemeny olasz-magyar költő első magyar nyelvű verseskötetének bemutatója elszalasztott lehetőséggé vált. Szkárosi Endre és Szőcs Géza sem vitte túlzásba a tíz éves korában elszármazott Kemeny faggatását.

Azok a gyönyörű Commodore 64-ek

2011. november 09., szerda 12:30

Időutazás a nyolcvanas évekbe, amikor ugyan még Kádár volt a rendszergazda, de már egyre inkább minden a computerekről szólt. Kis Róbert ősszámítógépeket gyűjt.

Ez a könyv is csak úgy lett…

2011. november 04., péntek 09:23

Mi döntjük el, hol játszódik, mikor játszódik és miről szól. De Bodor Ádám azért megint rajzolt hozzá ezt-azt.

Dizájn

„Szolidan vagyok vagány”

2011. november 04., péntek 08:00

Dizájnboltos sorozatunk mellett útjára indítunk egy másik sorozatot is, amelyben fiatal magyar divattervezőket mutatunk be. Illéssy Lenkére, az ille-olla tervezőjére esett első körben a választásunk.