Egy Kopár öregkora

Gazda Albert, 2017. január 8., 16:16

Arról már rengetegszer beszéltünk, hogy miként kezdődött a magyar borfelemelkedés. Hogy miért éppen Villányban kezdődött. A minap a szekszárdi Heimann Zoltán is mesélte hasábjainkon: a délebbi szomszéd számukra is kijelölte a pályát, ami nem csupán azért volt jó, mert tudták, merre kell menniük. Tiffán Ede, Gere Attila és társaik bónuszként az érdeklődő fogyasztók kultúráját is megteremtették, így akik főként vörösben képzelték el életüket-munkásságukat, tudtak fölfelé húzni a nyomukban az elejétől fogva.

Idejében ébredni, színvonalasan dolgozni mindenhogyan megérte a kilencvenes években, általában nagy siker és jó pénz is járt vele. Az év bortermelői között az első hétből négyen villányiak voltak, az imént említett duó mellé Polgár Zoltán és Bock József csatlakozott. Ez az elismerés manapság korántsem fontos annyira, mint egykor, így az, hogy a vidék újabb prominensei közül 1997 óta más nem került a listára, keveset számít. Azért, mert a fejlődés enélkül is látványos. A kisváros és környéke alig emlékeztet valaha volt önmagára. A szőlőterületek több száz hektárral nőttek, az újratelepített dűlők gyönyörűek, a pincészetek impozánsak, a régi nagyok zömének termelése megsokszorozódott, a következő generációk folytatják, amit szüleik-nagyszüleik elkezdtek, és feltörekvőkben sincs hiány. Sok panasz a kereslet és a kínálat találkozására sem lehet. Ez egyebek mellett annak köszönhető, hogy hazánkban sehol sem működik különbül a borturizmus, nívós panziók, hotelek, éttermek épültek, az összes szóba jöhető vonalon megvetette a lábát a minőség.

Siker természetesen nincs ambíció nélkül – és a sikeres ember még ambiciózusabbá lesz. Úgy is, hogy a jó és drága bor után még jobb és még drágább bort szeretne termelni, értékesíteni. Az első szelektált szelekciók a kilencvenes évek második felében bukkantak fel Villányban. Magától értetődő, hogy súlyos ezresekbe kerültek, ám ezt eleinte nemigen rosszallotta senki, egyöntetűnek tűnt az elragadtatás. Aki hozzájuk férhetett – annyira nem is volt egyszerű, kezdetben az összes presztízscuccra lecsaptak a tömött bugyellárisúak –, kiválasztottnak érezhette magát, és a kiválasztottak ritkán morcosak fennhangon.

Mondjuk nem is volt okuk berzenkedésre. Kapcsolódó élményem az ezredforduló környékéről: egy látogatásom vége felé Tiffán Ede felhozott pincéje mélyéről egy 1995-ös Grande Selectiont, amely úgy lehengerelt – érzékszervileg és intellektuálisan is –, hogy szinte szóhoz sem jutottam. Nos, ennek a korszaknak lett emblematikus bora Gere Attila Kopár cuvée-je. A két cabernet-ből és merlot-ból házasított ikon az 1997-es évjáratban született meg, és visszakézből berobbant a boros köztudatba. Hiába volt drága, nagy is volt – hogy hogyan az egy vörösbor, arra mindjárt visszatérek –, meg végtelenül finom is. Hiába, ritkán írható a véletlenek számlájára, hogy etalon lesz-e valamiből, vagy sem.

Az idő azonban telt és múlt, és vele a piac is sokat változott. Tálos Attila borkereskedőnek van egy gyakran idézett gondolata, amely nagyjából így hangzik: minden árhoz tartozik egy mennyiség, és minden mennyiséghez tartozik egy ár. Ez úgy jön ide, hogy egyrészt a Kopár diadalmenete másokat is tettekre sarkallt, Villányban és azon kívül is – Egerben, Szekszárdon, Sopronban, a Balatonnál, mindenütt –, másrészt a már ismert márkák palackszáma is rohamosan emelkedett. Az előjegyzések időszaka lejárt, és nem kellett sok hozzá, hogy a még drágább – akár százeurós – tételek mellett az immár hipermarketekben is hozzáférhető Kopár-kategória eltörpüljön kissé.

Mindez együttesen vezetett a szubkulturális kételyek szárba szökkenéséhez. Két markáns állítás merült fel. Az egyik, hogy a nagy – vagy annak szánt – magyar vörösök túlárazottak. Röpködtek a tuti tippek öt-tíz eurós olaszokról, spanyolokról, amelyek mellett félkarú óriásnak minősíttettek a háromszor-hatszor drágább villányiak. A másik, hogy a mieink nem bírják az időt. Összeomlanak pár évesen, kidobott a pénz, amelyet rájuk herdálnak az ostoba gazdagok. Nem mondom, hogy a kritikák mindig alaptalanok vagy szimplán rosszindulatúak voltak. Mindig vannak, akik anélkül pattannak fel a hullámok tetejére, hogy meglenne hozzá a felkészültségük és a tisztességük, és megesik, hogy egyesek úgy tetszelegnek a tanítómesterek szerepében, hogy több a tanulnivalójuk, mint a tudásuk. De akkor is túllőttek a célon, akik eltemették volna az egész műfajt. Nem a Kopár az egyetlen a kategória jelesei közül, amelyik igenis megéri a pénzét, és versenyképes nemzetközileg is. Nem egyszer-másszor, hanem mindig, évjáratról évjáratra. Aztán meg lassacskán kiderült az is, hogy semmi sem igaz a gyors öregedésről szóló hőbörgésekből sem.

Mindezekről szilveszter estéjén újfent megbizonyosodtunk. Egy rég vásárolt, tíz éven át borhűtőben tárolt 2003-ast ért utol a sorsa. A szenzációsan fiatalos mélyrubin szín – semmi barnás árnyalat – elégedett szemrevételezése után szélesen-hömpölygősen áradó, éretten gyümölcsös-fűszeres illatoknak örvendhettünk. Százból is felismerném a Kopárt, szoktam gondolni ilyenkor, ami aligha igaz. De sebaj, hiszen hogy ennek a bornak stílusa van, az sehogy sem vitás. A nagy bort a stílus mellett a gazdagság, a komplexitás és a harmónia teszi. Az a veres nagy, amely testes, kerek és meggyőző, mégis nélkülöz minden nehézkességet. Az ízek sokasága mellett vannak savak, cserek, szeszek bőségesen, csakhogy nem egymás terhére-kárára, hanem egybeolvadva, elegánsan. Szórakozzon a hálás fogyasztó, boldogan, elégedetten, és ismételgesse is, hogy: ez igen. Ennyi a lényeg.

A 2003-as Kopár kétségkívül most van a csúcsán. Hatvanezer palacknyi készült belőle annak idején. Nem kevés. Viszont nem csupán a minőség, a mennyiség is minősít és bizonyít. Mármint: ha Villány és Gere Attila ilyet tudott és tud, akkor nincs más hátra, minden vacakolás nélkül kalapot kell emelni teljesítményük előtt. Ez a legkevesebb.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 07.

hirdetés
G-Közép
Lopjunk el 23 000 000 forintot méterenként!
Gazda Albert
Tartható vagy tiszavirág-életű lesz-e a négyes metrós rekord?
Betűpörkölt
A diótörő hatalma
Tompos Ádám
Sokan szerették volna, ha fény derül Kemény János módszerére, a kődiót ugyanis rajta kívül senki sem tudta megtörni.
Cinkos, aki néma
A robotika első mozgóképes mítosza
Puzsér Róbert
A Westworld ember és gép viszonyának tömegkulturális feldolgozásában megnyitotta az első fejezetet.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása