Ki emeli fel a kiegyezés zászlaját?

Gazda Albert, 2017. január 7., szombat 14:07
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Meglepődtem, amikor Áder János köztársasági elnök első ciklusának utolsó újévi beszédében a szigorú-szomorkás kezdés és a fokozatos oldódás után eljutott a kiegyezéses szakaszig. Egészen addig nem jutott ugyanis eszembe, hogy a magyar történelem egyik legfontosabb pillanatának – az 1867-es kiegyezésnek – ennyire kerek évfordulóját ünnepelhetjük az idén. Pontosabban: ünnepelhetnénk. Ha szokásunk lenne az ilyesmi.

De nem az. Ünnepelni forradalmakat szoktunk. Hogy éppenséggel veszteseket, abba butaság lenne belekötni. Ezek jutottak nekünk, aztán tessék, mégis itt vagyunk, senki sem mondhatja, hogy hiányzik belőlünk az élni és a megmaradni akarás. Különben is: 1848 nélkül nemigen jöhetett volna létre 1867 sem, Deák Ferencet meg a haza bölcseként emlegetjük a mai napig, érdemeinek megfelelően, és ez még sokáig így marad.

Ezzel együtt látványosan szép szám az a 150-es. És az is fantasztikus – pontosan úgy, ahogyan a köztársasági elnök elmondta –, hogy mi mindent hozott hazánknak az Osztrák–Magyar Monarchia megszületése, kibontakozása, felemelkedése. Városokat, utakat, iskolákat, ipart. Polgárosodást. Aligha túlzás azt állítani, hogy csupa olyasmit, amit több mint egy évszázaddal később a rendszerváltástól is remélni óhajtottunk volna. Végső soron hiába. Ezek az évtizedek nem azok az évtizedek.

Épültek autópályák, vagány nagyváros lett Budapest – ám a polgárosodás érdeklődés hiányában elmaradt. Azt, hogy érdeklődés hiányában, nem véletlenül írom. Ennek a kegyetlenül elkoptatott frázisnak ebben az összefüggésben tényleges tartalma van. Mivelhogy az ezredforduló után kiderült: a polgári Magyarország nevezetű politikai termék sokkal kevésbé értékesíthető, mint az a másik, középpontjában az atyáskodó állammal, a keménykezű, határozott politikával, a bölcs vezérrel. Kádár János népe szívósabbnak bizonyult, mint valaha is sejthettük volna. Nem fizikailag. Szellemiségében. Meg se kottyant neki az idő múlása. Egy fejét levágják, kettő nő a helyére. Rendre újratermeli önmagát. A legzordabb körülmények között is.

Hogy a nyugalomra és gondoskodásra vágyó magyarok egyúttal a forradalomra is vevők – 2017 a kiegyezés helyett a lázadás éve lesz, ezt személyesen Orbán Viktortól tudjuk –, csak első ránézésre tűnik paradoxonnak. Az a helyzet, hogy egyrészt szívesen hisszük magunkról, hogy mindig kemény srácok voltunk, és azok vagyunk ma is. Kurucok. Másrészt szeretjük azokat, akik helyettünk is izmosak, bátrak. Akik kimondják és megteszik, amit mi legfeljebb álmodozásaink közben merünk, akkor is csak óvatosan.

Az Áder-beszéd világa teljesen, alapvetően, mindenestül más világ, mint Orbán Viktoré. Mint az, amelyben élünk. Miután elmondta mondandóját az államfő, egy pillanatra mégis elbizonytalanodtam. Lehet, hogy összes várakozásunk ellenére meg akarnak próbálkozni ezek valami konszolidációval? Aztán elhessegettem az effajta fantáziálgatásokat. Száznyolcvan fokos fordulatokat rövid határidőre senki sem vállal. Pláne, hogy nem is állna jól neki – meg nem is ért hozzá. A kiegyezés toll és papír. Nem kard és barikád.

Hogy ezek közül az eszközök közül melyekkel építhetünk és melyekkel rombolhatunk, az persze más kérdés. A jelek szerint azonban egyáltalán nincs még itt az ideje annak, hogy ezeken a dilemmákon egyáltalán mélyebben elgondolkodjunk. Ez a beszéd mindössze egy beszéd volt, semmi több. Hiába volt tele üzenetekkel, törvényszerű, hogy visszhangtalan maradt. A 150. évfordulót így nem is fogja zászlóra tűzni senki sem. Talán a kétszázadikat majd az utódaink. Ki tudja, hátha addigra megjön a jobbik eszünk.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 07.

hirdetés
G-Közép
266 151
Gazda Albert
A Momentum Mozgalomnak máris gondolkodnia kell az újabb vezértémán.
Marabu
Királycsinálók
Marabu
Megmagyarázom: ezek összefognának azokkal, de csak ha amazok nem emezekkel akarnak nem összefogni.
G-Közép
Orbán Viktor papagájai
Gazda Albert
Nincs az a rezsim, amelyet egymagában elvezethetne a tábornok.
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása