Kokárda 15 – az Orbán-forradalom születése

Gazda Albert, 2017. március 15., szerda 07:44
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Ne sétáljunk el szó nélkül egy fontos félkerek jubileum mellett: pontosan 15 évvel ezelőtt kezdődött Orbán Viktor forradalma. Ami tart azóta is, és ahogy ez itt kinéz, tündökölni fog még egy ideig. Hogy meddig, nem tudni. Tölgyessy Pétertől azt hallottuk hétfőn este, hogy a tartós magyar politikai rendszerek bukását mindig a nemzetközi szelek másképpen fúvása hozta el, általuk nyíltak meg a kapuk, és egy ilyesmi vagy valami hasonló bármikor bekövetkezhet. De ne szaladjunk előre, mert félő, hogy elveszítjük a fonalat.

Térjünk vissza inkább ehhez az orbáni történethez.

Miszerint a 2002. évi március 15-e alkalmából hirdette meg az akkor még egységesen, széleskörűen lelkes magyar jobboldal, hogy aki kitűzi a kokárdát a nemzeti ünnepen, az addig le se vegye, amíg le nem zajlik a választások mindkét győztes köre. Mókás visszalapozni és felidézni, hogy a témába vágóan többször is nyilatkozott Bod Péter Ákos. Milyen messzire sodorta őt az élet azóta a háromszoros miniszterelnök közeléből! Az úgymond tekintélyes értelmiségi bázis kilencven százalékával egyetemben!

De az is milyen jópofa, hogy mekkora baloldali felhorgadás keletkezett ebből kifolyólag. Azzal, hogy a szemét jobbosok a piros-fehér-zöldet kisajátítva kirekesztik a nemzet kebeléből a komplett másik felet. És így ők szegények nem viselhetnek többé kokárdát.

Hangulatilag úgy ment, mint napjainkban. Akkorákat kiabáltak a különféle jóemberek, mint akik el sem tudják képzelni, hogy jöhetnek idők, amikor nagyobbakat kellhetne majd.

A különbségek mindig utólag látszanak jobban. A mából nézvést egyrészt szelíd-szolid semmiségnek tűnik mindaz, amit Orbánék akkor műveltek-cselekedtek. Ám a differencia nem karakterbeli, hanem mennyiségi-töménységi. Kíméletlenségi-könyörtelenségi. Az konkrét innováció, hogy tényleg addig kell ütni az összes vasakat, amíg ki nem hűltek.

Hadd húzzam alá még egyszer: igen, a forradalom ott kezdődött. A jelkép használatával, az erre adott reakciókkal, következményeikkel. Először is, mert a kokárdás húzás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ahelyett, hogy szorosabban összehozta volna a híveket, az ellenzéket mozgósította. Hiszen a baloldal még létezett, és remekül elő tudta vezetni az amúgy üres-álságos árokbetemetős szövegeket. Előtte volt a 23 millió romános hazugságkampány, utána szegény Kövér László feje tetejére fordított kötelezése, közben az elmért mandátumbecslés, és ennyi elég volt, hogy a két forduló között a főfideszesnek muszáj legyen végigrohannia élete legintenzívebb két hetét. Hasztalanul és hiába.

Az az Orbán Viktor, akit ma ismerünk, és a rendszer, ami mostanra felépült itt nekünk, azon a tavaszon született. Ami addig volt és zajlott, az – sokszor ideges, unfair körülmények között, de – a meglévő, közösen kialakított játékszabályok alapján formádott. A 2002-es bukás és az abból fakadó csalódás rajzolta át a pályát. A Testnevelési Egyetemnél és a Kossuth téren tartott nagygyűlések fiatal közönsége még joggal érezhette az együttlét és az együtt akarás örömét – a túloldal sem igazán tőlük rettent meg, eredendő félelmeik formálták torzképpé az amúgy még sokszínűbb valóságot –, a Kádár János népe felé nyitó polgári körös folytatás ellenben skrupulusok nélkül dobta félre az elveket és a romantikát.

Az, hogy Orbán Viktor szakította ketté ezt a nemzetet, nem pontos. Ha úgy vesszük, kettőben volt ez mindig – csakhogy már maga a téma is értelmiségi vircsaft csupán. Annak jó, lehet merengeni felette. De! A 2002-ben példátlan erőfeszítései ellenére megbukó miniszterelnök a történtekből okulva épp azt ismerte fel közben, hogy a tömegdemokráciák korában a haza nem a magasban van, hanem ott, ahol meleg a kályha, méretes a rántott hús, alacsony a rezsi, és az ellenségtől is van kinek megvédenie bennünket.

A forradalom úgy eredményes, ha tud tanulni, és képes rezonálni rezdülésekre. Ha vezéreinek látását nem homályosítják el a színek és az eszmék. Így épül belőle szisztéma.

Akinek kedve és késztetése van hozzá, ezt is megünnepelheti 15 év után. Addig, amíg el nem múlik, hiszen jelen ideje van csupán. A jövőbeni történelemkönyvekben csak egy lábjegyzet lesz róla-belőle, nem több. Minden ilyennek ilyen a sorsa.

hirdetés
G-Közép
A főnyeremény neve: Martin Schulz
Gazda Albert
Kegyelmi pillanatokra nemigen számíthatunk napjaink valóságában.
Magyar hang
Tavaszi fesztiválok az M1-en
D. Horváth Gábor
Csokifesztivál Kecskeméten: orr, szem, száj, pocak! Telik a gyomor, a kéz, a szatyor…, no meg az idő!
G-Közép
Igazi Heineken–Igazi Csíki 1-0
Gazda Albert
A prekoncepcióm csúfosan megbukott. A Heineken kiütéssel győzött.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
A címlapról ajánljuk
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása