Az előadó-művészeti törvény alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a zenekarok és énekkarok részére kiemelt művészeti célok támogatását célzó pályázatát évente meghirdeti. A 2013. április 1-je és 2014. március 31-je között megvalósuló programokra összesen 34,47 millió forint támogatás nyújtásáról döntött Halász János – közölte a tárca sajtófőosztálya csütörtökön az MTI-vel.

A javaslatot az emberi erőforrások minisztere tanácsadó testülete, a Zeneművészeti Bizottság fogalmazta meg, amelyet a döntéshozó változtatás nélkül elfogadott.

A kiírásra csak a törvényben rögzített feltételeknek megfelelő zenekarok és énekkarok pályázhattak. A beérkezett anyagokat két altémában fogadta a minisztérium: külföldi vendégjátékon, koncertturnén való részvétel, illetve hazai hangversenyprogramok, ifjúsági koncertek, kortárs zenei bemutatók megrendezése. A megadott határidőig a tavalyi 37-hez képest idén összesen 82 érvényes érkezett be.

A külföldi programokra 20 nyertes pályázó 16,2 millió támogatást kapott, a hazaiakra 25 zenekar és énekkar 18,27 millió forintot nyert el. A tavalyi 24,8 millió forinthoz képest idén 9,5 millió forinttal több támogatást tudott az Emmi kiosztani – szerepel a közleményben.