A brit hip-hop legismertebb arca a Félszigeten

Grund
Forrás: MTI
2012. augusztus 02., csütörtök 06:49
A hip-hop műfaj talán legnépszerűbb brit előadója, Tinie Tempah is fellép augusztusban a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon.

Tinie Tempah augusztus 24-én lép fel a Félszigeten: a brit rapper teljes zenekarral érkezik Románia legnagyobb fesztiváljára, néhány héttel azután, hogy az ő dalát is beválogatták a londoni olimpia nyitóünnepségére.

A brit hip-hop legismertebb arca 2010-ben Pass Out című első dalával hódította a brit slágerlistát, a Friskyvel és a Written in the Starszal pedig túlszárnyalta ezt a teljesítményt. Tinie Tempah dolgozott már Snoop Dogg-gal, azaz új nevén Snoop Lionnal, Kelly Rowlanddel, a Chase and Statusszel, Rita Orával és Ellie Gouldinggal is. Új, októberben megjelenő lemezébe Gary Barlow, Chris Martin, Dizzee Rascal és a The Script is besegít. Ebből az új anyagból is ízelítőt kap augusztus 24-én a Félsziget közönsége.

A magyarországi Sziget Kulturális Szervezőiroda portfóliójába tartozó Félszigetet augusztus 23. és 26. között rendezik meg Marosvásárhely határában, a Maros partja mellett. A fesztivál idén ünnepli tizedik születésnapját, az idei fellépők között szerepel a Dire Straits volt tagjai által alapított The Straits, Ákos, a Children of Bodom, Netsky, a Dirtyphonics, a New Model Army, a Babylon Circus, a Rotfront és a N.O.H.A.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nemcsak Kanye West menedzsmentje tűnik „feledékenynek”, hogy csak utólag rendezné a jogdíjakat a Gyöngyhajú lány felhasználásáért, hasonló Pesten is megesett. Tovább

Az egyszerre brutális és érzékeny New Jersey-i maffiavezért, Tony Sopranót alakító, 51 éves Gandolfinit Rómában, vakáció közben érte a halál. Tovább

Félszáz francia és közel hetven magyar remekművet tár majd a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább

Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább

Időpont
2013
06
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS