A Carnegie Hallban játszik a Muzsikás

BL
Forrás: MTI
2012. február 22., szerda 08:06
The Routes and Roots of Bartók (Bartók útjai és gyökerei) címmel ad koncertet szerda este a New York-i Carnegie Hallban a Schiff András zongoraművésszel kiegészült Muzsikás együttes.

„Minden zenész számára két igen nagy dolog lehet a Carnegie Hall-lal kapcsolatban: az, amikor először hívják meg ide, és az, amikor először visszahívják. A visszahívás azt jelenti, hogy nemcsak a kuriózum miatt várnak vissza bennünket, hanem azért is, mert a Carnegie-ben az emberek átélték ennek a zenének az értékét is” – mondta a koncert előestéjén a távirati irodának telefonon az együttes alapító tagja, Hamar Dániel geofizikus űrkutató és matematikus.

A fellépésen a dunántúli, a moldvai, a szatmári, a kalotaszegi, a mezőségi és a gyimesi tájegység dallamai szólalnak meg. A koncert első felében Bartók Szabadban ciklusából az Éjszaka zenéje hangzik majd el az egyszerre házigazda és vendég Schiff András előadásában, amely Hamar Dániel szerint elvont formában az alföldi éjjelek hangjait és hangulatát idézi fel, valamint az Allegro Barbaro, amely a gyimesi zenével rokon. A koncert második felében a Román népi táncok zongoraváltozata csendül fel, amely erdélyi zenéből merít.

„Aki Bartókot szereti, az ráismer a dallamokra, aki pedig a népzenét szereti, annak a tudomására hozzuk, hogy Bartók 20. századi, modern kompozíciói a népzenén alapulnak. A célunk, hogy összehozzuk a kétfajta közönséget” – mondta a 38 éve fennálló zenekar bőgőn és gordonon játszó, és a dobot is megszólaltató vezetője.

„A népzene van túlsúlyban, Bartók ebben a műsorban csak szín és illusztráció, de nagyon fontos – jelentette ki Hamar Dániel. – Azért szerettünk bele ebbe a zenébe, mert lenyűgözően izgalmasnak tartottuk azt a hangzásvilágot, amit a falusi parasztzenészek teremtettek. Ezzel nem vagyunk egyedül, mert ugyanez az élmény változtatta meg Bartókék életét is. Nekünk szerencsénk volt, mert diákkorunkban ezt az élményt még élőben megtapasztalhattuk. Mi ebből töltekeztünk és szeretnénk a koncerteken ebből a csodálatos közösségi zenéből – amit a színpadi előadás kedvéért valamennyire át kellett alakítani – valamit visszaadni.”

Az együttes a Carnegie Hall egy immár hároméves meghívásának tesz eleget, de maga a műsor csak szerda este nyeri el végső formáját. A Muzsikás 2008-ban, a Takács Vonósnégyessel közösen lépett fel először New York és a világ egyik legrangosabb zenei szentélyében.

Hamar Dániel nagyon fontosnak nevezte, hogy az otthoniak híradást kapjanak arról, hogy a magyar népzene az eredeti formában és nem világzeneként vagy rockkal megspékelve kapott utat a Carnegie Hallba, és azon túl mindenhová, mivel az itteni fellépések után a világ összes koncertterme megnyílik. „Szükség van az önbecsülésre. Mi jól vagyunk, köszönjük szépen, mert mi rendszeresen átéljük, hogy jó magyarnak lenni, de az otthoniaknak egyre nehezebb, immár 500 éve, a török kor óta – mondta Hamar Dániel. – Nálunk nincs meg az a büszkeség, mint az íreknél, akik szeretik a saját kultúrájukat és ezért az egész világ megbecsüli őket” – tette hozzá.

A Muzsikás február 23-án a washingtoni magyar nagykövetségen, 24-én pedig a New York-i főkonzulátuson lép fel. Ez utóbbi képviseleten kiállítás nyílik az együttessel együtt koncertező Petrás Mária moldvai születésű keramikus-iparművész, énekes alkotásaiból. „Ezeken a koncerteken humorral-játékkal utalunk majd arra, hogy mi ebben a zenében az, ami a mai ember számára is izgalmas és érdekes, és mi benne a modern, ami a mindennapjaink részévé tudja tenni a népzenét. Ez a zene nem egy múzeumi tárgy, vagy egy olyan divatdarab, mint a rokka volt, amelyet a hetvenes években a lakás sarkába volt szokás állítani. Mi ugyanazt szeretnénk, amit Bartók is – ami abban a korban még szinte lehetetlen volt –, hogy ezt a zenét a mai élet részévé tegyük” – jelentette ki Hamar Dániel.

A Carnegie Hall által „a világ talán leginkább csodált magyar népi zenekaraként” hirdetett Muzsikás fellépésére minden jegy elkelt.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. antibolschewick 2012. február 22., szerda 09:35
    Van az pénz, amiért egyesek elfelejtik, hogy mi is a véleménye Magyarországról siff andrásnak.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

7

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

A hét összeállítása mi máshoz kapcsolódna, mint a világ legjelentősebb filmes seregszemléjéhez, a cannes-i filmfesztiválhoz? Tovább

A román Fanfare Transilvania fúvószenekar vezetésével a kulturális fesztivál ismét bevonult a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Tovább

Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS