Zene

A Dal – gőzerővel készülnek a döntőre

Grund
OS
2012. február 10., péntek 13:41
Szombaton finiséhez érkezik a magyar eurovíziós válogatóshow; az m1-en élőben közvetített A Dal című produkció harmadik részében, a február 11-i döntőben végre kiderül, melyik dal képviselheti Magyarországot az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az idén májusban, Bakuban.

Caramel, a Compact Disco, Fábián Juli & Zoohacker, Gyurcsík Tibi, Heincz Gábor Biga, a Király testvérek, Tóth Gabi és Veres Mónika adja elő szombat este élőben az m1-en azt a nyolc dalt, amelyek közül a nyertes a magyar versenydal lehet az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Február 11-én késő este a nézők és a szakmai zsűri döntése nyomán dől el ugyanis, hogy ki képviselje Magyarországot a májusban megrendezett európai köztévés dalversenyen.

Hirdetés
A február 11-i hazai döntő nyertese a május 22-i, keddi első elődöntőben
áll majd színpadra a Bakuban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon


A nyolc előadó a hét közepétől próbál a közmédiumok óbudai gyártóbázisán, ahogy a három meglepetésprodukció előadói is. A szavazás ideje alatt két zsűritag is színpadra lép: Wolf Katihoz és Rakonczai Viktorhoz a Szerelem, miért múlsz? című dal társszerzője, az 1997-es dalfesztivál egyik magyar énekese (VIP együttes) Rácz Gergő csatlakozik majd. A három zenész a tavalyi magyar versenydalt adja majd elő különleges feldolgozásban. Hasonlóan szokatlan produkcióval rukkol elő a Magyar Rádió Énekkara is, akik a Ding-Dong acapella-változatát éneklik A Dal színpadán. A szombati döntőben Ónodi Eszter és Jordán Adél az ABBA Waterloo című dalát énekli, a svéd banda ezzel a számmal megnyerte az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivált:



A döntőben a nézők már a műsor első perceitől szavazhatnak közel másfél órán keresztül. Egy számról maximum tíz szavazatot regisztrál a rendszer, és mivel normál díjazású sms-ről van szó, nem küldenek visszaigazolást a sikeres kézbesítésről. Az sms-szavazás lezárását követően a közjegyző által hitelesített eredményt a két műsorvezető, Gundel Takács Gábor és Kapócs Zsóka ismerteti. A nézők által legjobbnak ítélt négy produkcióból a zsűri tagjai egyenként nevezik meg, szerintük melyik dal képviselje Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Már biztos, hogy a február 11-i hazai döntő nyertese a május 22-i, keddi első elődöntőben áll majd színpadra az azerbajdzsáni Bakuban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny szervezői néhány hete sorsolták ki a 43 ország részvételével zajló esemény rajtsorrendjeit, ez alapján a magyar dalt a keddi elődöntő második felében ismerheti meg a dalfesztivál hagyományosan százmilliós nézőközönsége.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra a kultúra európai hírű központjává válhat a fertődi Esterházy-kastély – jelentette be a Forster Központ elnöke, Cselovszki Zoltán kerítésmászás után. Tovább

A cseh könyvszakma tart az Amazontól, és a könyvek áfájának emelését is megsínylették. A prágai könyvfesztivál magyar vendége Esterházy Péter volt. Tovább

Vázlatos útiterv, véletlenek és kanapészörf: bemutatták Lantos Gábor 100 nap északon című, napokban megjelenő könyvét. Tovább

Nem kolbászmustra: a vezető hazai fesztiválok mércéjével mérve is megállta a helyét a Pécsett megrendezett Zsolnay Fesztivál. Tovább

Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább

Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS